Van egy halványlila szirmokkal büszkélkedő virág, melynek pompája hamisítatlanul az ősz beköszöntét jelzi. A becsületes neve őszi kikerics, melyen kívül még sok más névvel is illetik, többek között őszike, ami számomra igazán kedves megszólítása ennek a törékeny kis növénynek. A törékeny, sebezhető külső azonban méregerős belsőt takar, mely szó szerint igaz. Hiszen az egész növény a gyökerétől a szirmokig erősen, esetekben halálosan mérgező.
A népies nevén kutyadöglesztőfűnek is hívott szépséges növény hazánk egyik legmérgezőbb növénye, a legelő állatok pedig ezt pontosan tudják, és messze elkerülik, aminek köszönhetően szépen fel tud szaporodni a legelőkön. Ha kedvező feltételeket talál, akkor ilyenkor ősszel gyönyörű lilás rózsaszínben pompázó virágszőnyeget sző a mezők sápadó fűszálaik közé.
Ha az állatok lelegelnék, nemcsak ők, hanem mi emberek is nagy bajba kerülnénk, ugyanis olyan erősek a benne lévő méreganyagok – kolhicin, kolchamin -, hogy közvetve is hathatnak. Hiszen az állatok által elfogyasztott méreg kiválasztódhat a tejükben, az ilyen juh- vagy kecsketej pedig az emberre is veszélyessé válhat. De szerencsére a természet okosabb ennél, az állatok pedig elkerülik és nem fogyasztják el ezt az erősen mérgező növényt.
Az őszike nedves, nyirkos réteken, üde kaszálókon lelte meg otthonát, ahol, ha kedvező feltételeket talál életéhez, akár egész nagy területeket képes benépesíteni. Ilyenkor szeptemberben pedig lilás rózsaszín szirmaival, csodaszép virágszőnyeggel fedik be a pihenni térő réteket, mezőket, mely méltó búcsút jelent a hosszú tél előtt.
Ennek az őszi szépségnek igazán különlegesnek mondható a fejlődése, hiszen míg a legtöbb hagymagumós növény tavaszra időzíti virágzás, ezzel szemben ez a növény az ősz beköszöntekkor bontogatja szirmait. Zöld levelei áprilisban kezdenek el fejlődni, amik akár a 30 cm-t is elérhetik, és mire a növény szeptemberben virágba borul, azok addigra teljesen elszáradnak. Toktermése szintén tavasszal jelenik meg. Az érett magokat hangyák hordják szét.
A virágai nem tartósak hiszen mihelyst a szorgos kis méhek, dongók elvégzik a beporzásukat, a szirmok el is kezdenek szépen lassan hervadozni, majd a száruk megnyúlik, és véget is ér pompájuk.
Az őszi kikerics hazánkban gyakori és nem védett növény, ennek ellenére hagyjuk az élőhelyén, hiszen a természet fontos része és a beporzók számára fontos nektárforrás pláne az őszi szűkösebb időszakban.
A természetnek hála a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben is élnek őszi kikericsek, melyeket idén is, mint minden esztendőben meglátogattam. Az idei látogatásom másabb volt, mint az eddigiek, mert évek óta először sikerült egészen halvány, majdnem fehér szirmokkal büszkélkedő őszi kikericseket is megfigyelnem, amik szerényen bújtak meg az élénk rózsaszín társaik között.
A vadvirágok legtöbbje színes foltokat rajzol az erdők rengetegébe, a mezők fűszálai közé. Ritkán mégis előfordul, hogy egy színes virágú faj egészen halvány, vagy akár hófehér virágokat nevelget. Ezekben a sápadt színű, vagy teljesen fehér virágokban kedvesebb a festékanyag, vagy teljesen hiányzik. Ennek az oka fejlődési rendellenesség: a növény nem tudja előállítani a szervezetében a festékanyagot.
Mondák szerint tudományos nevét Colchis ókori királyság városáról kapta, ami napjainkban Grúziában a Fekete-tengerhez közel található és a hajdani méregkeverőkről volt híres. A colchisi király leánya, Médeia – aki híres boszorkány volt -használta fel e növényt varázsszereihez, mérgeihez. Az elbeszélések szerint a növény születése annak a bájitalnak a földre hullott cseppjéből kelt ki, amit Médeia a hegyekben kilenc éjszakán át gyűjtött a férje apjának (Aiszón) gyógyításához.
Az őszi kikericsnek számos népies neve és megszólítása létezik többek között ebvirág, kutyadöglesztőfű, fejes vagy törpe zászpa, zászpa kikerics, gólyavirág, guzsaly, guzsalyvirág, guzsalyülő virág, kék kökörcsin, kék kükörics.
A cikkben szereplő fotókat Miskolczi Tímea Panny készítette.
