A Magyar Haltani Társasághoz fordult a napokban egy horgász, aki a Dunán Győrnél fogott egy halat, aminek nem tudta megállapítani a fajtáját. Vicsegére vagy vizára tippelt, de nem volt igaza.
A szakértők válaszukban emlékeztettek, a viza alapvetően tengeri hal, csak szaporodási időszakban keresi fel a folyóvizeket. A Duna vaskapui vízlépcsőjének megépítése óta (1972) számuk folyamatosan csökkent. Akkor Ercsin akadt horogra egy 120 kilogrammos példány, azóta az első és utolsó magyarországi fogás 1987-ben egy 300 cm-es 180 kg-os példány volt Paksról. Az 1950 utáni vizafogásokat itt tételesen is megtalálni.
A századforduló után a vízlépcsők megépítéséig a pesti nép egyik legnagyobb szórakozása volt egykor a Lánchíd alatti viza halászat, amikor nem volt ritka a 7 méteres példány sem, innen kapta a nevét a Vizafogó nevű városrész is. A viza a gazdagság, a bőség jelképe volt. Halászatát már az Árpád-házi királyok idejében is királyi felségjog szabályozta, nem lehetett bárhol, bármikor és természetesen bárkinek kifogni. A dinoszauruszokkal egyidős ez a halfaj, legalább 200 millió éves. Méretes példányai elérték a 6-7 méteres hosszúságot és a másfél tonnát. A mai Budapest, Komárom és Szigetköz térségben valaha ekkora halak úszkáltak, húsa elsőrangú, ikrája pedig kivételesen finom, abból készül a beluga kaviár. És ez okozta a vesztét, ma már gyakorlatilag kipusztult a Kárpát-medencéből.
A most lefotózott példány a kifejezetten hosszú, felfelé ívelt orr, a karcsú test, a barnás színezet és az úszókat szegélyező világos sáv alapján egy méretes kecsege volt.
Magyarországon egyébként mesterséges környezetben kizárólag a Tisza-tavi Ökocentrumban lehet vizákat látni, de Komádiban, az országban elsőként szaporítani is sikerült őket.
