A 19. században még nem volt egyértelmű, hogy hová mennek telelni a gólyák, fecskék. Ennek a kérdésnek a megválaszolásában egy dán tanár, Hans Christian Cornelius Mortensen módszere segített, ő alkalmazott 1899-ben madárgyűrűt – írja a Tudás.hu. Seregélyek kaptak elsőként gyűrűket, ráírta a címét, majd pedig várta a visszajelzéseket távoli országokból, ahol megtalálták a madarakat.
Módszere hamar elterjedt és máig használják – most már új lehetőségekkel (jeladókkal, geolokátorokkal) együtt.
Minden gyűrűnek egyedi száma van, és mérettől függően a főváros neve vagy esetleg bővebb információk szerepelnek rajta.
A hazai gyűrűzést Vönöczky-Schenk Jakab ornitológus indította el 1908-ban. Ekkor a Madártani Intézet gyűrűzött, ahol ő is dolgozott, majd később a főigazgatója lett.
1944 decemberében, a II. világháborúban az intézet teljes archívuma és gyűjteménye elpusztult, a nem publikált adatok nagy része is megsemmisült. A ma is jellemző madárgyűrűző munka a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1974-ben történt megalakulása óta zajlik önkéntesek részvételével.
Európa egyik legintenzívebb madárgyűrűző munkája folyik hazánkban. 8,3 millió gyűrűzési adatot tartanak nyilván az adatbázisukban olyan formátumban, hogy mind a kutatók, mind az egyetemi szakdolgozók számára hozzáférhető legyen. Ezekkel az adatokkal jól lehet vizsgálni például a klímaváltozás hatásait is, információt kaphatunk arról, hogy hogyan alakult, eltolódott-e a madarak érkezése, vonulása, változott-e a madarak kondíciója.
