A héten kezdetét vette Ajkán a város varjúmentesítése – írta az Ajkai Szó.
Ahogy a portál korábbi cikkéből kiderül, a városban évek óta sok gondot okoz a varjak nagy számú jelenléte. Eddig már több módszert kipróbáltak, de egyik sem hozta meg a kívánt eredményt. Leszedték a fákról a vetési varjak fészkeit, visszacsonkolták a fákat., és alkalmaztak hang-és fényriasztást is.
A kormánytól is kértek segítséget 2023-ban, az agrárminiszter akkor azt javasolta, vágják ki azokat a fákat, amelyeken a fészek vannak, de az sem volt járható út, ugyanis több száz fát érintett volna. Jellemzően platánfán szeretnek a várjak fészket rakni. Felmerült, hogy hálóval körbekerítik a fákat, de azok nagyon magasra nőttek, a bevonásuk százmilliókba került volna.

A védett vetési varjúra nem kaphattak kilövési engedélyt, csak a dolmányos varjúra, az viszont jelentős számban nem található a városban.
Nem sérülnek a madarak
Idomított ragadozó madarakkal történik a varjak riasztása. Nem vadászatról van szó, a riasztás során az állományban nem keletkezik kár, a madarak nem sérülnek meg. Ezzel a módszerrel hét évig a Ferihegyi repülőtéren látták el a madárriasztó szolgálatot és ez idő alatt repülőgép nem szenvedett madárral való ütközést.

Tavaly november 27. óta megfigyeléseket végeztek, hogy felmérjék a darabszámot, vonulási irányukat, szokásaikat. Megszámolták és nyilvántartásba vették a fészkeket is. Egyelőre nyolc utcát érintő területről van szó. Figyelik majd a varjak mozgását, és akadályozzák a visszatérésüket addig, míg új fészkelő helyet nem találnak olyan területen, ahol nem zavarják a lakosságot.
A solymászok a munkájuk során a természetvédelmi hatósággal folyamatosan tartják a kapcsolatot. A lakosságot arra kérik, hogy ne etessék a madarakat, mert azzal a munkájuk eredményességét akadályozzák. Az elriasztott állatok rövid időn belül találnak a környéken új helyet, ahol kolóniát alakítanak ki, anélkül, hogy a lakosokat zavarnák.
Más városokban is alkalmaznak hasonló módszert, Budapesten korábban sast és héját vetettek be a galambok ellen. Békéscsabán csapdákkal és élő befogással igyekeznek visszaszorítani a városban élő galambok számát. Szegeden a Belvárosi hídon esernyővel védekeznek a lakosok a záporozó galambürülék ellen.