A természet mindig tartogat meglepetéseket és különleges élményeket. A minap Németh Zoltánnak is egy nem mindennapi megfigyelésben volt része, amiket gyönyörű fotókon is rögzíteni tudott.
A természetfotós Budapesten él, körülbelül hat évvel ezelőtt ragadta magával a fotózás világa. A természetben töltött idő alatt nagyon sok élményt gyűjt, ami fontos a számára.
Budapesten élek, innen járok ki több különböző helyre is fotózni, országszerte. Leggyakrabban az agglomerációhoz közel eső Csomád környéken szoktam mozogni, nagyjából 5000-6000 hektáros területen, ami főleg telepített erdőfoltokból és mezőgazdasági szántókból áll, de bele esik Natura 2000-es besorolású terület is. Itt két vadásztársaság működik, akikkel szerencsére jó viszonyt sikerült kialakítani
– mutatkozott be Zoltán a Sokszínű Vidék megkeresésére.
Az általa leggyakrabban látogatott területen a vadállomány legjelentősebb részét őzek alkotják, de gímszarvasokkal és vaddisznókkal is össze szokta hozni a szerencse. Leginkább nagyvadakat, apróvadakat és madarakat örökít meg, de számára az élmény, az átélt pillanat a legfontosabb.
Március végén egy különleges trófeát viselő őzbakkal hozta össze a szerencse.
Fotós társammal megfigyeltük, hogy esténként egy vadászles mellől váltanak ki a területre az őzek, így csak egy jó helyre kellett befeküdni és takarást keresni. Nagyjából egy óra várakozás után jöttek elő, a megszokott módon. A sort két fiatal bakgida kezdte, őket suták követték és az osztott szárú bak zárta. Korábban még nem láttam a környéken, de bízom benne, hogy még előkerül, és a territoriális harcok során tartani tudja a helyét
– részletezte Zoltán az izgalmakkal teli megfigyelést, és kiemelte, hogy mindig hatalmas élmény ilyen különleges trófeájú nagyvadat fotózni. Óriási szerencse kell hozzá, ami sajnos elég ritkán adatik meg.
Az őz agancsának a fejlődése
Az őzbak trófeája az az agancs, melyet az őz október végétől legkésőbb december elejéig levet. Az öregebbek ezen időszak elején, a fiatalabbak az időszak vége felé.
Az új agancs tavasz végéig nő, szőrös bőrrel fedett, ezért sokkal vaskosabbnak és erősebbnek néz ki, mint amilyen valójában. A növekedés befejeztével a vérerekkel átszőtt háncs – barka – összezsugorodik és felszakadozik. A bak ezután kezdi letisztítani az agancsát – a fiatal bakoké még júniusban is barkás lehet -, a bokrok ágait csapdossa vele, a fatörzsekhez dörzsöli vagy a talajba döfködi.
A teljesen kifejlett agancs legtöbbször háromágú, azaz hatos. Az agancs tőből, koszorúból (rózsából), agancsszárból és ágakból áll. A koszorúból nő ki a szár, amelynek egyharmadánál van az elülső ág, kissé feljebb és hátul van a hátulsó ág, a kettő között nyúlik ki a középső ág, amely tulajdonképp a szár folytatása. Az agancsszár dísze a gyöngy. Minél gyöngyözöttebb az agancs, annál értékesebb.
A természetfotósoknak is mindig tartogat különleges élményeket természet, volt, amikor különös unikornist cserkeltek a Bakonyban, de a tokaji fehér herceget is sikerült már lencsevégre kapni.
