Brutális a szárazság Somogyban, szomjaznak a fák – írta a Somogy Vármegyei Hírportál.
Az éghajlatváltozás egyre súlyosabban érinti a mezőgazdaságot, az aszály egyre nagyobb kihívást jelent a gyümölcstermesztésben. Különösen nagy a gond az öntözetlen ültetvényeken, ahol a meggyszemek elaprósodtak, de a kajszi is megsínyli az aszályt.
A mi területünkön ugyan itt van az öntözőrendszer, de évek óta csak ígéreteket kapunk és a mai napig nem működik
– mondta Szabó Zoltán, a siófoki Sió Fruit Family Kft. tulajdonosa.
Hozzátette: ugyan az agrárminiszter bejelentette a rendszer újraindítását, de erre mindmáig nem került sor. A közbeszerzést sem írták ki, talán hamarosan megteszik, de addig sorban száradnak el a fák.
Vannak, akik kétezer literes tartályokban hordják ki a vizet a fákhoz. Én megértem, hogy a szántóföldi növénytermesztésben is nagy gondokat okoz a szárazság, de a mi esetünkben több tíz év alatt létrehozott ültetvényeket tizedel az aszály, ezeket a károkat nem lehet egy év alatt pótolni, mint a búza vagy kukorica esetében
– fogalmazott az őstermelő.
Régóta nem esett
Szabó Zoltán szerint ezen a vidéken meg lehetne oldani a gazdák gondját, ha lenne vízpótlás, de Somogyban vannak helyek, ahol az öntözés még támogatással is annyira költséges, hogy csak esőért imádkozhatnak.
A fa talán nem szárad el, csak amelyik beteg, de nem érlel rendesen: nem nő a barack, ugyan besárgul, de lepotyog. Így próbál a fa szabadulni tőle, hogy energiát spóroljon a túlélésre
– mondta a portálnak Mózer Gyula hácsi termelő.
A gazdálkodó ültetvénye dombtetőn van, így oda olyan mennyiségű víz kell, amit nem bírnának megfizetni. Mózer Gyula esőre vár, ami hosszú ideje hiányzik errefelé. Most szedik a sárgabarackot, a termés szép, de a mérete elkeserítő: inkább apró vagy közepes. A gyümölcs leesik a fáról, megütődik és csak cefreminőségű.
A balatonvilágosi Gyümölcsért Kft.-nél van saját öntözőrendszer, ami működik is, de a fák nem veszik fel a vizet, annyira páramentes az időjárás.
Az öntözés 35 fok felett és ennyire páramentes körülmények között nem vezet sikerre
– fogalmazott Borsos Gergely kertvezető.
Az ültetvényen mikroöntözést alkalmaznak, külső csepegtetéssel a hatvan hektáros területen, de a légköri aszály miatt nem veszi fel a növény. Ez amiatt van, hogy a levél nem lélegzik, így a vizet sem szívja fel. Borsos Gergely hozzátette, az is gondot jelent, hogy fejleszteni kellene a rendszert, mert sokszor nem jön elegendő víz az öntözéshez.
Pusztít az aszály
Az aszály a következő év kilátásait is jelentősen befolyásolhatja. A vízhiány következtében a fák gyakran víz-stressz állapotába kerülnek, ami akadályozhatja a rügyek megfelelő differenciálódását. Csökken a virágzás mértéke, ami a termésmennyiség visszaesését vonja maga után a következő szezonban. Emellett a legyengült, kiszáradt fák érzékenyebbé válnak a téli fagyokra is, ami tovább szaporítja a károkat.
Különösen veszélyeztetettek a fiatal, nemrég telepített gyümölcsfák, amelyek még nem rendelkeznek kiterjedt gyökérzettel. A tartós vízhiány ezeknél az egyedeknél komoly növekedési problémákat okozhat: a gyökérzet nem képes elegendő nedvességet felvenni, ami a levelek károsodásához, a gyümölcsképződés visszaeséséhez, súlyos esetben pedig a növény elpusztulásához vezethet.
Ahogy korábban írtuk, az aszály a Homokhátságon is komoly károkat okoz, ahol ugyancsak meggyengültek a gyümölcsfák. Az aranynál is nagyobb kincs az öntözővíz egy szatymazi barackosban. Így menthető meg a súlyosan beteg kajszifa.

