Virágzó vidékünk

„Nagy volt a felháborodás és nyilvánosságra került az ügy”: leállították a Zagyva kotrását

Facebook/MME Nógrád Megyei Helyi Csoport
Facebook/MME Nógrád Megyei Helyi Csoport
A természetvédő semmilyen kotrást nem tart szükségesnek.

Ahogy arról portálunkon beszámoltunk elkezdték kikotorni a Zagyvát minden nádat, életet, madarak fészkeit, teknősöket és halakat is elpusztítanak a Zagyva medrében. Az ismert természetvédő és természetfilmes szerint hivatalosan “aszályvédelmi intézkedés” történt. Ő úgy értesült, hogy Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke kérhette meg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságot a Zagyva kotrására a folyó duzzasztásával létesített Maconkai-tározó felett. Dérer István egyébként a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) elnöke is.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság magyarázkodott az ügyben a Magyar Madártani  és Természetvédelmi Egyesület pedig a munkálatok miatt megdöbbenésének adott hangot.

Az ügyben újabb fejlemény történt

Ezen a héten már nem kotorták érdemben a Zagyvát ezen a szakaszon. Úgy tudjuk, a vízügy elkezdett egyeztetni az érintett hatóságokkal

– mondta a Magyar Hang megkeresésére Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi Csoportjának elnöke.

Papp Ferenc szerint egyértelmű, hogy azért álltak le a munkálatokkal, mert nagy volt a felháborodás és nyilvánosságra került az ügy. Úgy tudja, a hatóságok, a nemzeti park és a vízügy jelenleg is egyeztet, ugyanakkor a vonatkozó kormányrendelet kötelezővé teszi a munka elvégzését. Ezért szerinte valamilyen kompromisszumot keresnek majd.

Nehéz megmondani, hogy eddig mekkora károk keletkeztek, ami biztos, hogyha aszályban kotornak és kiszedik a növényzetet, akkor hirtelen nagy párolgás kezdődik. Emiatt a víz szintje még inkább csökken. Azt nem lehet megmondani, hogy amikor elvégezték a munkálatokat, akkor éppen mi került a kotrógépbe, de az állatokra rendkívül veszélyes egy ilyen folyamat

– mondta el a portál kérdésére Papp Ferenc, akik kiemelte, hogy a madarak költési időszaka augusztusra lemegy, addigra nem lesznek fiókás fészekaljak, szeretnék elérni, hogy legalább addig tolják el a kotrást. Természetvédőként azonban az az álláspontja, hogy bármilyen hasonló beavatkozás nem tud vegytiszta lenni, és semmilyen kotrást nem gondol szükségesnek.

Mint arról beszámoltunk, a természetvédelmi őrök azt hitték káprázik a szemük, olyat láttak a Dél-Alföldön, valamint arról is hírt adtunk, hogy 300 ezer forintos természetvédelmi kárt okozott egy mit sem sejtő kisgyerek a Sas-hegyen.

Kapcsolódó
Állatok életét is veszélyeztette a Jászságban pusztító tűz
A 6,6 kilométeren át tomboló tűzben veszélynek voltak kitéve a védett madarak, hüllők, rovarok, a gombák és a növények is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik