A kaszálási időszakban évről évre sok gida, valamint a földön fészkelő madár otthona esik áldozatul a betakarítást végző munkagépeknek, de az idei volt az első olyan év, amikor hazánkban a szántóföldeket és kaszálókat hőkamerás drónok pásztázták végig.
Az ötlet Szabó Lászlótól, a Nógrád Vármegyei Vadász Szövetség elnökétől, az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának elnökétől származik, aki a Noolnak nyilatkozva értékelte az akciót.
A gyakorlatban a drónmentési program úgy nézett ki, hogy a gazdákkal egyeztették, hogy mikor tervezik indítani a kaszálást. Az adott napon hajnal 3 óra 30 perc és 4 óra között már rendszerint kint voltak a csapatok, azaz egy pilóta, aki a drónt irányította és mellette 2-3 kereső ember.
A kaszáló felett reptetve a hőkamerával felszerelt eszközt pásztázták a területet. Amint a kijelzőn megjelent a hőforrás, a keresők elindultak a megadott irányba. Amikor megtalálták a gidát, regisztrálták, illetve ellátták számozott füljelzővel
– ismertette a folyamatot Szabó László, aki azt is elárulta, hogy végül az apróságot szagtalanított gumikesztyűvel és fűvel megfogva áthelyezték egy olyan területre, ahol az anyja könnyen, ugyanakkor a betakarítást végző gépektől biztos távolságban rátalálhat.
A gidák mellett a fészekaljak mentésére is fókuszált a program. Szabó László aláhúzta, fészekaljból jóval kevesebbet találtak, mint gidából.
Ezeknél az eseteknél a fészket a helyszínen lévők egy dobozzal takarták le, amit a betakarítógépekkel a gazdák kikerültek a munka során. A jövőben szeretnék bevonni az akcióba a Magyar Madártani Egyesületet, illetve az állatvédőket, hiszen közös érdekünk, hogy ilyen módszerrel tegyünk a védett vagy nem védett, földön fészkelő madaraink védelméért
– hangsúlyozta a drónszakbizottság elnöke, aki arra is kitért, hogy az érintett, védett fajok között található például a haris és a túzok is.
Szabó László az eredményekkel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy országosan 278 gidát tudtak megmenteni a munkagépek elől.
Arról is írtunk korábban, hogy egy lakót és két őzgidát is mentettek a tűzoltók az árvíz miatt, hófehér aranysakált is felfedeztek egy drónnal. És tanácstalanok a szakemberek: az őzek harmada eltűnt Békésben.

