A mi kertünk! Húsz éve kezdődött, és még mindig vannak álmok, tervek…
– írja Hájas Mária, aki párjával közösen álmodta meg és építette fel csepeli otthonát és kertjét. Az apró házhoz tartozó 250 négyzetméteres kert mára egy zöld menedék, örömforrás, emlékek visszaidézője…
Tanyáról a városba – és vissza a természethez
Mária és párja is tanyán, nagy családban nőttek fel. A természet közelsége már gyermekkorukban meghatározta életüket: a virágok, bokrok, fák ismerete és szeretete szinte beléjük ivódott. Mária úgy emlékszik, iskolába is csak azért szeretett járni, mert útközben megcsodálhatta a nyíló virágokat.
A mai napig tudom, melyik háznál nyíltak ki legelőször a tulipánok tavasszal.
A felnőttkor azonban más irányt hozott. A jobb megélhetés reményében Budapestre költöztek, és évtizedeken át panelben éltek. A kert ekkor csupán álom maradt – egészen addig, míg a gyerekek kirepülése után, 1997-ben egy kis öreg házra nem bukkantak Csepel Királyerdei részén.
„Amikor megláttuk, úgy éreztük, hazaérkeztünk”
A ház kicsi – mindössze 62 négyzetméteres –, de pontosan elég. A kertben akkor még elvadult szőlőtőkék és magról kelt gyümölcsfák burjánzottak. Ám a városi zaj után már ez is a béke szigete volt. Az első terepszemlén néhány igazi kincsre is bukkantak: egy bazsarózsára, egy szép oszlopos tiszafára, és több tucat struccpáfrányra – ezek ma is meghatározó elemei a kertnek.
A kertépítés fokozatosan haladt, főként a ház felújítása után, kezdetben inkább a fű uralta a teret. A nagyobb átalakulás az elmúlt tíz évben történt, amikor Mária nyugdíjba vonult. Először a kerítés mellé kerültek ágyások és sziklakert, majd jött a himalája cédrus, amely azóta is a kert büszkesége.
Ahogy nőtt a szenvedély, úgy gyarapodott a kert is. Az egykori gyepet ma már virágágyások váltották fel – részben azért, mert a fűvel egyre több volt a gond (gyomosodás, betegségek, locsolási igény), másrészt mert Mária egyre több növényt gyűjtött, szaporított, magról nevelt. A szülői házból hozott napszemvirág és egynyári szarkaláb évről évre virágba borul, őrizve a gyermekkort.
Konyha a teraszon, veteményes a külvárosban
A kert nemcsak esztétikai élmény: funkciója is van. Mária a teraszon főz késő őszig – még a karácsonyi töltött káposzta is ott rotyog –, itt vasal, tereget és persze. A befőzésekhez is nagy segítség ez a kültéri konyha.
A ház körüli kertben párjának már nem maradt sok tér, így aztán vettek egy telket Csepel külterületén, ahol veteményest, gyümölcsöst alakítottak ki. Még csirkéket is tartanak.
Ott legalább kiélhetem a paraszti hajlamaimat
– mondogatja Mária párja viccesen.
A kerámia a másik közös szenvedély
A pár egy másik közös szenvedélyt is megoszt egymással: a kerámiázást. Kis darabszámú, de szívből készült kerámiákat készítenek saját mini vállalkozásukban, és természetesen a kert díszeinek többsége is az ő kezük munkája.
„Pesten is tudunk vidékiek lenni”
A kert persze nem mindig hálás: akadnak szárazságos évek, kártevők, és sok a munka is. De a növények, a méhek zümmögése, a madáritató árnyékát adó páfrányok mind-mind emlékeztetik őket arra, honnan jöttek.
Ez a kert visszaidézi a tanyán töltött nyarakat, amikor hanyatt fekve bámultuk a felhőket és hallgattuk a természet hangjait.
Mária szerint egy vidéki ember mindig is az marad.
Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy itt Pesten is tudunk „vidékiek” lenni, mert a vidéki ember a nagyvárosban is vidéki marad, még akkor is, ha életének nagyobb részét már itt élte… Minden kedves kert- és növénybarátnak ugyanezt az örömérzést és csupa-csupa jót kívánunk!




Érdemes megnézni a korábbi cikkeinkben bemutatott kerteket is, a magyar pár három év alatt nulláról létrehozott gyönyörű kertjét Angliában, az ezerféle virágzó orchideát a debreceni kertben és a hunyorok tömegétől pompázó budajenői kertet.

