Somogy vármegyében hullott a legtöbb eső a vasárnapi felhőszakadás nyomán. Több településen egyhavinak megfelelő csapadék esett, utakat mosott el a víz, udvarokba tört be és házakat veszélyeztetett, írta a Sonline.
Csökölyben az árkok úgy megteltek, hogy az utat is elöntötte a víz. Ugyanez történt Jákóban is, ahol a falu fő utcáján állt a víz, de a házak udvarára is betört.
Bárdudvarnokon is utakat öntött el a nagy mennyiségű csapadék. Osztopánban a Petőfi és a Vörösmarty utca kereszteződésében az úttesten hömpölyög a sáros víz, ami a szántóföldekről zúdult le. Olyan, mintha egy tó keletkezett volna a falu kellős közepén.
A legtöbb eső információink szerint eddig a Kaposvártól mintegy 15 km-rel délnyugatra található Csökölyön hullott. Itt egészen elképesztő mennyiség esett le szombat este óta, összesen 178 milliméter. Ennek jelentős része a vasárnapi felhőszakadásból származik. Mindent elöntött a víz a faluban
– írta az Időkép.
Jó egy éve utcákat öntött el, udvarokba tört be a víz Szombathelyen, korábban villámárvíz öntött el egy nógrádi falut.

