Virágzó vidékünk

Európa legnagyobb parti madarai nyaralnak Kardoskúton

Körös-Maros Nemzeti Park/Palcsek István Szilárd
Körös-Maros Nemzeti Park/Palcsek István Szilárd
A nagy póling, népies nevén szélkiáltó a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó környékén vendégeskedik.

A nagy póling Európa legnagyobb parti madara, testhossza eléri az 50-60 cm-t, szárnyfesztávolsága 80-100 cm között mozog és Eurázsia mérsékelt és hidegövi, vizenyős, tágas területein, turján vidékein költ. Hazánkban csak kis számban költ, inkább átvonuló faj, tavasszal és ősszel jelenik meg nagyobb számban – olvastuk a nemzeti park oldalán.

Minden évben vannak azonban átnyaraló példányai is. Ezek olyan egyedek, amelyek pár nélkül maradtak, vagy sikertelen volt a költésük, ezért a szokásosnál jóval korábban elindultak a déli tájak felé.

Kardoskúton is rendszeresen láthatunk a nyári hónapokban nagy pólingokat. Akár már június elején megjelennek és az egész nyarat itt töltik. Idén eddig a legnépesebb csapat 25 példányból állt. A kora délelőtti és késő délutáni órákban a tó körüli legelőkön, kaszálókon rovarokkal, férgekkel, csigákkal, növényi részekkel, bogyókkal, magvakkal táplálkoznak, a déli órákban pedig elhúzódva pihennek.

A nagy pólingoknak hosszú, lefelé hajló csőrük és barnás, keresztsávos tollazatuk van. Leginkább a „póli-póli” hangzású kiáltásukról lehet megismerni őket. A népnyelv szélkiáltóknak is nevezi ezeket a madarakat, mert a megfigyelések szerint, amikor megérkeznek, akkor hamarosan az esős, szeles időszak is beköszönt.

A kardoskúti Fehér-tó térségében nemcsak nagy pólingokkal, hanem kis pólingokkal is találkozhatunk. Igaz, utóbbiak jóval ritkábban fordulnak meg errefelé.

Azt is megírtuk, hogy ritka madárfajt mentenek a magyar szakemberek, Szekszárdon pedig ragadozó madarakat vetnek be a varjak ellen és önszántából költözött be a Szegedi Vadasparkba egy ritka madár.

Kapcsolódó
Egymillió forint értékű madarat lőttek meg a Hortobágyon
Súlyos sérülései miatt fennáll a lehetősége, hogy soha többé nem fog tudni repülni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik