Kertünk-Portánk

Alávágnak a multik a dinnyetermelőknek és a kiskereskedőknek

Pixabay
Pixabay
A kiskereskedelmi ár harmadáért, a termelőinek a feléért is hirdetnek akciókat az áruházláncok.

Ahogy júliusban berobban a dinnyeszezon, szinte minden évben felüti a fejét az a probléma, hogy a multinacionális áruházláncok gazdasági erejükkel élve olyan dinnyeár-akciókkal csalogatják be a vevőket, amivel lehetetlen versenyeznie a kiskereskedőknek, de még a termelőknek is.

Körképünkben annak jártunk utána, hogy így július végén, augusztus elején milyen dinnyeárakkal találkozhatunk a piacokon és az áruházakban, és a termelőknél is érdeklődtünk, hogy milyen most a dinnyetermés és mit lehet tenni, hogy tartsák az árversenyt.

A Kisalföldön Győr és Csorna városában néztünk dinnyeárakat, délen pedig Szegedről érkezett információ, hiszen e sorok írója ott nőtt fel és szülei mai napig a napfény városában élnek és heti rendszerességgel járnak piacra.

A győri vásárcsarnokban 450-500 forintért árulták a legtöbb helyen a görögdinnyét, de a sárgának igen borsos volt az ára: 850-990 között találtunk csak. A csornai piacon a 450 forintos görögdinnye volt a leggyakoribb.

A szegedi piacon a parkolóba települ ki a dinnyetermesztők egy jelentős része, itt 500 forintért árulták a hagyományos görögdinnyét, de a sárgabélű változatát már 600-ért. Bent a csarnokban már voltak olcsóbb kínálatok is, az alja 298 forint volt, az átlag pedig 350. A sárgadinnye viszonylag olcsónak mondható, ha majd az áruházak kínálatával is összehasonlítjuk. 350-400 forintért lehetett vásárolni.

Itt az egyik Medgyesegyházi őstermelő elmondta, hogy minden évben megnehezíti a dolgukat az áruházláncok akciózása, mert náluk a teljes árukészlet profitjával számolnak, ott kell kijönnie a mateknak, ha a dinnyét minimális haszonnal adják is, az így becsalt emberek biztos, hogy vásárolni fognak mást is.

De én a dinnyeszezonban csak ezt tudom árulni, ebbe fektettem bele, nem tudok úgy akciózni, hiszen a költségeimet ki kell termelnem és a megélhetésünk is a dinnyéktől függ ebben a két-három hónapban. Nem rakhatok a gyümölcsök mellé fánkot, szappant, meg zoknit, hogy majd annak a hasznán kiigazítom a dinnyeakción bukott forintokat

– nyilatkozta a termelő, aki hozzátette, hogy az idei dinnyetermés kiválónak mondható.

A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete még július közepén egy felhívást tett közzé, melyben azt írják, hogy az időjárási helyzet miatt támogatják az akciókat, de arra kérik a kiskereskedelmi láncokat, hogy ezt korrekt, rendes ár szerint tegyék, a fogyasztók és a termelők érdekeit is szem előtt tartva.

A megnövekedett termelési költségek az egyébként is nehéz helyzetben lévő gazdák és családjuk megélhetését veszélyeztetik az árak további csökkenése

– írta közleményében az egyesület elnöke, Göcző Mátyás.

Ennek tükrében akkor nézzük is meg a multik felhozatalát.

Az áruházláncoknál most a görögdinnye 200-230 forint közeli kilós áron van hirdetve a legtöbb helyen, és innen szokták leszállítani az akciós időszakokban, általában 2-3 napra és a készlet erejéig. Most két üzletet is találtunk, ahol 160 forintért árulják majd a görögdinnyét a következő napokban. Mindenki döntse el maga, hogy ez most korrektnek számít-e, mikor az őstermelő sem megy 300 forint alá.

A sárgadinnye viszont elég nagy szórást mutat. Mi fotóztunk az egyik multi polcain 799 forintos dinnyét, máshol 650-ért árulták és az egyik legfrissebb akcióban 550 forintért lehet majd vásárolni.

A Hanságban, Bezi faluban él és termel egy gazdálkodó család. Az Agro Káldi kínálatában 300 volt a görögdinnye és 500 a sárga. Én vásároltam mindkettőt, édes volt, ráadásul a sárga életünk egyik legédesebb választása. A családi gazdaságban megtudtuk, hogy azt tapasztalják, hogy kitolódott a szezon, talán az éghajlatváltozás hatása ez, de ők tavaly még szeptember 8-án szedtek friss dinnyét, ami még mindig méz édes volt. Az Agro Káldi egyébként egy hektáron termel dinnyét a szezonra.

Itt is úgy látják, hogy a multik akcióival növekvő forgalmat generálnak, hiszen az olcsó dinnye sokakat bevonz, és aki bemegy egy multihoz, biztos, hogy nem csak egy dinnyével megy haza.

Talán nem kell hozzá gazdasági szakembernek lenni vagy matematikusként számolgatni, hogy a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének kérése a normális, korrekt árképzésről vajon teljesült-e.

Az áruházláncok még az őstermelők árait is megfelezve hirdetik meg akicóikat. És, hogy mi a teendő? Mivel ez egy nagyon komplex, agrárszakmai, gazdasági és kereskedelmi kérdés is egyben, talán a legmagasabb szinteken kellene kidolgozni egy olyan szabályozási rendszert, ahol megmarad a versenyhelyzet, de a magyar termelők is védettséget kaphatnak.

Írtunk arról is, hogy kellemetlenséget okozhat a nitráttal terhelt dinnye és így válasszuk ki a mézédes dinnyét, ezekkel a praktikákkal biztosan nem lövünk mellé. Sokakat meglephet az is, honnan ömlik a dinnye Magyarországra – még csak nem is Európából.

Kapcsolódó
Kiderült, miért nem lékelik meg a dinnyét az árusok
Egyszerű higiéniai lépésekkel biztosítható a vásárlók számára nélkülözhetetlen élelmiszerbiztonság.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik