Mozaik

Véget ért a találgatás – a minisztérium kimondta a végszót a kecskeméti repülőnapról

Facebook/Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Hivatalos
Facebook/Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Hivatalos

Hónapok óta tartott a bizonytalanság: lesz-e idén Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten, vagy ismét csak remény marad? A közösségi médiától a programajánlókig sokféle információ látott napvilágot, de most hivatalosan is pont került a találgatások végére.

A Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztálya a Baon-nak megerősítette:

2025-ben nem rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót.

Ez a rövid, de egyértelmű válasz végleg eloszlatta a kétségeket.

Miért volt ekkora a bizonytalanság?

Az elmúlt időszakban több oldal is közzétette a repülőnap feltételezett időpontját, volt, ahol már konkrét programokat is hirdettek augusztus 23–24-re. Ráadásul a német légierő egyik egysége is említette Kecskemétet az Eurofighter Typhoon turnéjának egyik állomásaként.

A hivatalos megerősítés azonban eddig váratott magára – és ez már önmagában is gyanúra adott okot. Mostanra viszont egyértelmű: 2025-ben nem rendezik meg a repülőnapot.

A kecskeméti repülőnap egykor Európa egyik leglátványosabb katonai repülős eseménye volt. Legutóbb 2021-ben tartották meg. A 2023-as és a 2024-es rendezvények is végül lekerültek a napirendről – most pedig a 2025-ös év is csatlakozott hozzájuk.

Egyelőre semmi konkrétum nem ismert a jövőre nézve. A Honvédelmi Minisztérium mostani válasza kizárólag az idei évre vonatkozik, így nem tudni, hogy 2026-ban újra felszállhatnak-e a vadászgépek a kecskeméti égboltra.

Korábbi cikkeinkben beszámoltunk róla, hogy ingyenessé válhat a tömegközlekedés a diákok és nyugdíjasok számára Kecskeméten, motoros mikulások lepték el a helyi kórházat és 5 méter magas acélszobor került az egyik körforgalomba.

Kapcsolódó
Szuperkoncertet adott Kecskeméten az 500 fős rockbanda
Az ország legnagyobb rock zenekara, a CityRocks egy háromnapos fesztivál keretében lépett föl több száz zenészével.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik