A legtöbben csak álmodoznak róla, milyen lenne szobrokkal díszíteni a kertet – Kollár-Tóth Zsuzsanna viszont meg is valósította az álmot, mégpedig saját kezűleg készítette el a „kőszobrokat”. De nem minden az, aminek látszik, igazság szerint nem kellett hozzájuk kő és kőfaragás, hanem beton, drót, textil és némi kreativitás, no meg az a szemlélet, hogy a „nem tudom” sosem lehet kifogás.
Zsuzsanna kreatív ötletei és kísérletező kedve otthonuknak minden szegletében nyomot hagyott. Számtalan technikát kipróbált már, a horgolástól a dekupázson át a papírfonásig, de még mesét is írt és illusztrált is.
Amire épp szükségem van egy adott cél eléréséhez, azt előveszem és alkalmazom
– mondja.
A férje műszaki beállítottságú, precíz és pontos, ami remekül kiegészíti felesége kreativitását – így együtt szinte bármit meg tudnak valósítani
Kertjüket férjével együtt, tudatos tervezés nélkül, mégis harmonikusan formálták, és nemrég különleges betontextil-szobrokkal gazdagították, erről mesélt most a Sokszínű Vidék kérdéseire válaszolva.
Mi adta az ötletet, hogy saját szobrokat készíts a kertbe?
Egészen egyszerű oka volt: nagyon tetszettek az ilyen szobrok, de túl drágának találtam őket.
Miért pont ezt a technikát választottad?
Szerintem nagyon fontos, hogy az ember ismerje a saját korlátait. Tudtam, hogy egy faragott kőszobrot biztosan nem tudnék elkészíteni – sem tudásom, sem eszközeim nincsenek hozzá. Még évekkel ezelőtt, egy betonozás során kipróbáltam a betonba mártott törölközőből készült kaspót. Akkor ugyan nem használtam fel végül, mert a forma nem tetszett igazán, de kiderült, hogy a technika működik. Már csak azt kellett kitalálnom, mi legyen a szobor váza – a tartószerkezet, ami megtartja a külső burkolatot. Volt itthon hungarocell tábla és drót, így azt gondoltam: ez erős, mégis könnyű megoldás lesz – ráadásul könnyű velük dolgozni is.
Milyen alapanyagokat használtál a szobrokhoz, és hogyan zajlott a készítés folyamata?
Mindkét szobornál ugyanazt a technikát alkalmaztam, azzal a különbséggel, hogy a kalapos hölgy szobránál csak deréktól felfelé van drótváz – a szoknyarész hungarocell gúlából készült.
Először erős drótból készítettem egy vázat, amit alufóliával tekertem körbe – ez elég jól megtartja a formát, ha jól megszorítjuk. Addig formáltam, tekergettem, míg el nem érte a kívánt alakot. A hungarocell táblákat kétoldalú ragasztószalaggal és saslikpálcákkal rögzítettem egymáshoz.
Zsákos betont használtam, amit viszonylag híg állagúra kevertem. Ebbe mártottam bele a textileket, majd gombostűkkel rögzítettem őket a vázra. Fontos, hogy természetes alapanyagú textileket kell használni, mert a műszálas anyag nem szívja magába a betont. Emellett a vastagság is számít – én legtöbbször farmeranyagot használtam.
Száradás után lábazatfestékkel festettem le a szobrokat – ez nemcsak védelmet ad, hanem plusz tartást is biztosít az anyagnak. Én kifejezetten fehér szobrokat szerettem volna, ezért fehér festéket választottam.
Utólag hogyan értékeled a munkát? Könnyebb vagy nehezebb volt, mint gondoltad? Volt valami, ami különösen nagy kihívást jelentett?
Számomra nem volt különösebben nehéz az elkészítés. Persze voltak apróságok, amikre csak menet közben jöttem rá, hogy nem működnek úgy, ahogy elképzeltem – de újragondoltam, és sikerült megoldanom.
Azóta kaptam pár hasznos tanácsot is, például a vízüveg vagy más impregnálószerek használatáról – ezeket tavasszal szeretném kipróbálni, ha úgy látom, hogy a szobrok javításra szorulnak.
Kedvet kaptál azóta újabb szobrok készítéséhez is?
Egyelőre nem tervezek újabb szobrokat – folyamatosan alakítjuk ugyan a kertet, de több szoborra nincs szükség. Viszont tervezek például drótból szitakötőket készíteni, és ma épp régi lécekből eszkábáltam egy ablakkeret-utánzatot, amiből szintén kerti dekoráció lesz.
Mit tanácsolnál azoknak, akik szívesen alkotnának, de nem mernek belevágni, mert „nem értenek hozzá”?
Az én mottóm: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ha meg sem próbáljuk, biztosan nem fog sikerülni. Talán akkor sem, ha megpróbáljuk – de abból legalább tanulunk. Tudom, hogy nem mindenki szeret kísérletezni, próbálkozni – de én nagyon élvezem.
Amikor a kisfiam négyéves volt, egyszer azt kérdezte: „Anya, holnap csinálsz nekem egy PlayStationt?” Eszébe sem jutott, hogy lenne olyan dolog, amit én ne tudnék megcsinálni. Jó érzés látni, hogy amit megálmodtam, valósággá válik a saját kezem munkája nyomán.
Mindenkit csak biztatni tudok: ha érzed magadban a vágyat, hogy kipróbáld, vágj bele! Kezdd valami kicsivel, és rá fogsz jönni, mennyi mindenre vagy képes!
Számos házi barkács-projektről beszámoltunk már, így például a fakorongokkal felöltöztetett erdei házról, a mozgáskorlátozott férfi járókeretes fűkaszájáról és a saját gyártású panelekből készített egyedi előszobafalról.
