Mozaik

Elmarad a Szeged International Airshow – ez a hivatalos indok

Facebook/Szeged International Airshow • SZIA
Facebook/Szeged International Airshow • SZIA
A hőlégballonok sem Szegeden szállnak fel.

Szeged egyik leglátványosabb és legjobban várt rendezvénye, a Szeged International Airshow (SZIA) idén sem kerül megrendezésre. A korábbi években a Napfény Városa felett világhírű pilóták, helikopterek és lélegzetelállító repülőgépek kápráztatták el a nézőket, tavaly azonban az időjárás tett keresztbe – idén pedig más ok áll a háttérben.

A tömegközlekedést érintő kormányzati elvonások miatt nem kerül sor idén a SZIA megrendezésére. A rendezvény a várostól és az SZKT-tól 100 millió forint nagyságú támogatást igényel

– fogalmazott a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) a Szeged365-nek.

A tavalyi rendezvény is elmaradt

Tavaly a szervezők szeptemberben az utolsó pillanatig reménykedtek a kedvező időben, ám a hidegfront, az eső és a viharos szél miatt a közönség és a pilóták biztonsága érdekében kénytelenek voltak lefújni a programot. Akkor még abban bíztak, hogy 2025-ben a SZIA „felszállási engedélyt” kap – ez azonban most elmarad.

A hőlégballonok sem Szegeden szállnak fel

Nemcsak a repülőnap hiányzik majd a város programkínálatából: a Hőlégballon Közép-Európa Kupa (CE Cup 2025) központja sem Szeged lesz idén. A tavalyi világbajnokságot még itt rendezték, de idén szeptember 11–14. között a szatymazi repülőtér ad otthont a versenynek.

A Szegedi Repülőtér vezetése elmondta, idén nem pályáztak a rendezésre, átadták a lehetőséget más településnek. Szatymaz polgármestere, Barna Károly hozzátette: a program nyitónapján egy, a további napokon két hőlégballonos felszállást, a zárónapon pedig egy repülőnapot terveznek.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a kecskeméti repülőnapot sem rendezik meg idén.

Kapcsolódó
Feladta a szegedi halfesztivál szervezője
Mocselini Rudolf biztosan nem szervezi meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik