Kertünk-Portánk

Ezért lehet keserű a frissen szedett uborka

Getty Images
Getty Images

Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos válaszolt új cikkében az Agrofórum egyik olvasójának, aki arra volt kíváncsi, hogy miért keserű már a frissen leszedett uborka a kiskertjében.

A szakértő szerint az uborka keseredése több okból kifolyólag is bekövetkezhet, így akár fajtatulajdonság, de akár termesztéstechnológiai hibára is utalhat ennek a kellemetlen íznek a megjelenése.

Első körben, érdemes a fajtaválasztás során már körültekintőnek lenni, hiszen a kereskedelemben számos, több tekintetben is változatos tulajdonsággal rendelkező fajta közül választhatunk, melyek keseredésre való hajlamukban is eltérnek egymástól. Gyakran termesztett fajták pl. a Mohikán F1, illetve a Perez F1 is, melyek keseredésre nem hajlamos hibrideknek tekinthetők. Az említett hibridek, illetve más fajták közül nemcsak a keseredésre való hajlamuk alapján, hanem nagyobb termőképességük, betegség-ellenállóságuk és kedvezőbb növekedési tulajdonságuk alapján is érdemes választanunk

– írta.

Úgy folytatta, a keserű termések viszont a jól megválasztott fajták esetében is megjelenhetnek, így ennek oka már minden esetben a nem megfelelő termesztéstechnológiára vezethető vissza.

„ A legtöbb esetben a növény, valamely őt ért stressz hatására reagál a termések minőségének megváltozásával. A növényben, így a levélben és a szárban, az optimálistól eltérő körülmények hatására keserű anyagok keletkeznek, melyek a termésekbe is bekerülnek. Az uborka esetében ez a stressz, így a keseredés, adódhat pl. az egyenetlen mennyiségben kijuttatott öntővízből, szárazabb időszakok után kijuttatott, hirtelen nagyobb mennyiségű víztől. A víz hőmérséklete is befolyásoló tényező lehet, hiszen a melegben kijuttatott túlzottan hideg öntözővíz is kiválthatja a nem kívánt termésminőséget. Stresszt okozhat továbbá a napközben tapasztalt forróság, mely éjszaka nagyobb mértékű lehűléssel párosul” – magyarázta Dr. Csorba Virág.

Fontos feladat tehát, hogy a fajtaválasztás mellett, a termesztéstechnológia során nagy gondot fordítsunk az egyenletes, rendszeresen végzett, nem túl hideg vízzel történő öntözésre! Forró nyári napokon akár naponta két alkalommal is öntözhetünk, de heti, kétheti gyakorisággal a tápanyagok utánpótlására is ügyeljünk, tápoldatozzunk! A legnagyobb igyekezetünk ellenére is, amennyiben a termések keseredése bekövetkezik, érdemes a felhasználás előtt az uborkát meghámozni, annak végét levágni, hiszen leggyakrabban a héj alatti részek, illetve a kocsány felőli vége érintett a keseredésben

– zárta válaszát a növényorvos.

De héjastul vagy hámozva együk az uborkát? Erre is van válasz. És miért csomagolják műanyagba a kígyóuborkát? Erre is találtunk logikus magyarázatot.

Kapcsolódó
Így marad friss télig a most leszedett uborka
A legújabb trükk szerint ősszel, de akár télen is lehet szerencsénk "friss" uborkához.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik