A közlemény szerint a Nature Geoscience folyóiratban megjelent tanulmány fő megállapítása, hogy nem csupán a tömeges faültetés, hanem még a természetes élőhelyek széles körű restaurációja sem lenne elegendő ahhoz, hogy annyi szén-dioxidot tudjunk kivonni a Föld légköréből, ami már érdemi változásokat hozna. A kutatók szerint a helytelen faültetés – például száraz, homokos területek zárt erdősítése – súlyosbíthatja a vízhiányt, felboríthatja az élőhelyek egyensúlyát és veszélyeztetheti a helyi növény- és állatfajokat.
Ez a 2025-ig kibocsátott mennyiség 17 százalékának megkötését tenné lehetővé 2100-ig, amennyiben a klímavédelmi szempontokat maximálisan érvényesítő, globális „zöld” politika alapján cselekednénk. A 2025 és 2100 közötti időszak legoptimistább kibocsátási forgatókönyve esetén pedig legfeljebb 12 százalékos arány érhető el.
A tanulmány arra hívja fel a döntéshozók figyelmét, hogy a klímapolitikák tervezésekor átfogó szemléletre van szükség, amely nem pusztán a szén-dioxid-megkötésre fókuszál, hanem előtérbe helyezi a biológiai sokféleség megőrzését és támogatja azokat az élőhelyeket, amelyek az emberek életminőségét is javítják.
Az elmúlt évtizedben az élőhelyek restaurációja – amely gyakran pusztán faültetésre korlátozódik – egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a klímaváltozás mérséklését célzó programokban, és kulcselemévé vált a klímaválságra, valamint a biológiai sokféleség krízisére adott válaszoknak.
Sokan úgy vélik, hogy ez a módszer jelentős mértékben képes ellensúlyozni az emberi tevékenységből eredő szén-dioxid-kibocsátást, azonban az SZTE, a Royal Botanic Garden Edinburgh kutatói, valamint német, brazil és francia tudósok közreműködésével készült tanulmány eredményei cáfolják ezt a vélekedést.
A számítások elvégzéséhez meg kellett állapítani azt is, hogy a különböző élőhelyeknek mekkora a szén-dioxid-megkötési potenciálja, majd saját modellt építettek gépi tanulás alkalmazásával. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy viszonylag egyszerűen és nagy pontossággal meg tudják határozni, hogy a Föld bármely pontján az eredeti élőhely-restauráció milyen szén-dioxid-megkötési lehetőséget rejt magában.
A közlemény idézte Caroline Lehmann professzort, a Royal Botanic Garden Edinburgh taxonómiai és makroökológiai vezetőjét, aki úgy fogalmazott, mivel csekély a valószínűsége annak, hogy a globális élőhely-restauráció rövid vagy középtávon érdemben mérsékelni tudja a klímaváltozást, a politikai döntéshozóknak olyan helyreállítási intézkedéseket kell előtérbe helyezniük, amelyek a veszélyeztetett közösségeket és a biodiverzitást támogatják, ezzel is erősítve a természet és az emberek ellenálló-képességét az éghajlatváltozással szemben.
Történelmileg az ökológiai restauráció felelőssége gyakran a fejlődő országokra hárult, miközben a kibocsátás kompenzálását és a szén-dioxid-megkötést célzó programokat a fejlettebb országok irányítják és határozzák meg.
Nemcsak igazságtalan, hogy azok a közösségek viselik a klímaváltozás megoldásának terhét, akik nem elsősorban felelősek a probléma kialakulásáért, de a kutatás azt is kimutatta, hogy a szén-dioxid-megkötés szempontjából kiemelten fontos helyreállítási területek jelentős része éppen a globális északi országokban (az Európai Unió, Kanada, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok) található
– hangsúlyozta a szakember.
(MTI)
Gemencen az a cél, hogy a klímaváltozásnak ellenállóbb erdőket hozzanak létre és új tavakat létesítenek Nógrádban a biodiverzitás megőrzésére. De kiderült az is, hogy százszor gyorsabb a magyar erdők klímaváltozása.
