Mozaik

Extrém horgászat Somogyban: leeresztették az egész tavat, hogy halat fogjanak

Pixabay
Pixabay
Állatkínzással és lopással vádolják az elkövetőket.

Horgászok ellen indult eljárás egy tó vizének leeresztése miatt Somogyban

Nem volt kapásuk, ezért a tó vizének leeresztésével jutott halhoz öt horgász Kálmáncsa közelében a gyanú szerint, büntetőeljárás indult ellenük – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Az eset augusztus közepén történt. A férfiaknak az alacsony vízállás miatt nem sikerült halat fogniuk, így „közös erővel eltávolították a zsilip rácsát, és az egész tavat leeresztették”.

Az iszapban talált halak közül hazavittek, amennyit elbírtak, a többit hagyták elpusztulni, tettükkel 5 millió forint kárt okoztak.

A rendőrök azonosították, augusztus 27-én elfogták, majd előállították az istvándi illetőségű feltételezett elkövetőket, és állatkínzás, valamint lopás elkövetése miatt kihallgatták őket. (MTI)

„Hagyományos” módon sem lehetetlen halat fogni, beszámoltunk már cápa méretű harcsa, kihalófélben levő hal és egy óriás dévérkeszeg partra húzásáról is.

Kapcsolódó
Tisztázták a szabályokat: így lehet horgászni nyáron a Balatonnál
Fürdőzők kontra horgászok: kié a Balaton partja nyáron?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik