Mozaik

Mesék szárnyán: a Magyar Népmese Napját ünneplik Siófokon

MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM
MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM
Idén az állatoké lesz a főszerep.

Szeptember végén ismét a meséké lesz a főszerep Siófokon: szeptember 24–29. között rendezik meg a Magyar Népmese Napját, amelynek idei témája az állatok köré szerveződik. A programsorozatnak a Kálmán Imre Művelődési Központ és a város főtere ad otthont – írja a Csodálatos Balaton.

A rendezvény több napon át kínál izgalmas és ingyenes programokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Szeptember 24-én a Görbetükör Színi Társulat zenés, interaktív előadása eleveníti meg a közismert mesét, A kiskakas gyémánt félkrajcárját. A darab a paloták világát idézi meg, látványos díszletekkel és sok zenével.

Szeptember 25-én délután Suhajda Táncház várja a közönséget, ahol mesemondás, hangszerbemutató és közös tánc nyújt élményt minden korosztálynak.

Szeptember 29-én, a zárónapon a Csillagszemű juhász történetével találkozhatnak a résztvevők. Délelőtt óvodás és iskolás csoportoknak szerveznek mesefoglalkozást, délután pedig papírszínházi előadás formájában elevenedik meg a klasszikus történet.

A szervezők idén is arra törekedtek, hogy a népmesék világát élményszerűen hozzák közelebb a gyerekekhez és felnőttekhez – a színház, a tánc, a zene és a kézműves elemek összefonódásával.

A rendezvény minden programja ingyenesen látogatható.

Korábban írtunk arról, hogy meseegyetemet rendeznek Nyíregyházán, mesemondó világcsúcsra készültek Hatvanban és hungarikum lett a Magyar Népmesék sorozat.

Kapcsolódó
Pogácsával és pálinkával száguldva népszerűsítik a magyar népmesét
Benzingőz, gumifüst, adrenalin, azaz gyorsulási verseny. Most új színt kapott a sportág.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik