Nem ismeretlen jelenség az árvaszúnyogok rajzása, már évtizedekkel ezelőtt is megfigyelhető volt, ám az időjárási körülmények miatt idén fokozottabban érvényesült, ami szokatlan módon a Balaton keleti medencéjét is jelentősebb mértékben érintette – mondta Vasas Gábor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója az InfoRádióban.
Az idei invázió sosem látott mértékű volt. Sokan számoltak be róla szóban, és tették közzé a közösségi médiában a felhőként rajzó szárnyas rovarokat, amik tömegével lepték el a tópartot.
A jelenség tehát nem új keletű, az idei rajzást az elmúlt harminc év legnagyobb inváziójának minősítették, derült ki az adásból.
Vasas Gábor elmondta azt is, hogy a keleti medencében eddig nem volt jellemző a jelenség, ebben az évben ez újdonságként hatott. A Balaton nyugati medencéjében viszont nem okozott meglepetést, mert a fokozottabb algásodás miatt nagyon sokszor lehet látni árvaszúnyogokat, bár a rajzás idén egyértelműen kimagasló volt, mivel a keleti medencében is nagy felhőkben jelentek meg az árvaszúnyogok. Mivel az időjárási viszonyok késleltették a rajzást, az szakaszossá vált, és tulajdonképpen egész nyáron zajlott.
Nem megszokott, hogy az első és a második generáció rajzása összeér, márpedig idén ez történt a Balatonnál, aminek folyamatos rajzás lett az eredménye
– hívta fel a figyelmet Vasas Gábor egy nagyon ritka jelenségre.
Most jön a neheze
A biológus azt is elmondta: erre az évre még nem ért véget az árvaszúnyograjzás a Balatonnál, sőt lehet, hogy még csak most jön majd a neheze. Van utánpótlás, peték és lárvák a mostani időszakban is találhatók az üledékekben, így „teoretikusan előfordulhat, hogy erősebb felmelegedés során akár még egy kicsit fokozódhat is az árvaszúnyograjzás” a következő napokban, hetekben.
A korábbi jelenségről írtunk már bővebben, és arról is beszámoltunk, milyen elviselhetetlen volt a helyzet Siófokon.

