A gigaharcsa a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének abszolút rekordlistáján is az első helyet érdemelte ki – írta meg a Pecaverzum.
Szarvas Áron szeptember 12-én érkezett a holtágra, és a fagyasztóból elővett kagylóbéllel csalizta fel horgait letett botos, fenekező módszerrel
– számolt be közösségi oldalán a HECSMSZ.
Sötétedés után, 21 óra 15 perckor érkezett a kapás, amely után a csontra húzott fékű orsó adagolni kezdte a zsinórt.

Csónakból sikerült végül megfogni a 83,2 kilogrammos harcsát, a hitelesítésben, a mérlegelésben a helyszínen tartózkodó halőrök is segítségére voltak a szerencsés horgásznak.
A HECSMSZ 2023-ban indította el rekordlistáját, amelyen eddig az első helyen Veress Krisztián állt, aki idén a Tisza szegedi szakaszán akasztott egy 60 kilós példányt.
Beszámoltunk arról is, hogy édesapján is túltett a fiatal horgász: 2 méteres harcsát fogott a 13 éves fiú. És olyan nagy harcsát fogtak Jászságban, hogy hárman is alig bírtak vele. A Tiszán pedig egy délután alatt közel nyolc méternyi harcsát fogott két barát.

