Egy legendával ismét kevesebb. Bezárt a Cherry étterem is. Az utóbbi hetekben egyre többször lehetett ezt a mondatot szomorú hangsúllyal hallani Egerben, vállalkozói körökben éppúgy, mint a városra figyelő polgárság körében, írta a Heves vármegyei hírportál.
Negyvennégy évvel ezelőtt új étterem nyílt Egerben a Széchenyi utcán, Gyimesi Ottó vezetésével. Az ekkor még Pannónia Vendéglátóipari Vállalat üzemegysége gyorsan a helyiek és a turisták kedvence lett. Most azonban bezárt a Cherry étterem, jelenleg egy „Technikai okok miatt zárva” táblát láthat az ajtaján az arra járó.
Mi lesz az étterem sorsa?
Negyvennégy évnyi munka után nem könnyű egy ilyen döntést meghozni. Szinte egy emberöltőnyi időt töltöttem el a Cherryben, azon dolgozva, hogy egy igazi, a szó valódi értelmében vett vendéglátó hely jöjjön itt létre. Azt gondolom, ez sikerült, a vendégeink visszajelzései is ezt mutatták, és a szakma is többször elismerte a munkámat, munkánkat
– mondta a portál érdeklődésére Gyimesi Ottó.
Az, hogy a Cherry milyen fejlődési utat jár be, szinte minden egri polgár és a rengeteg visszatérő vendég is tudja, láthatta. A kisvendéglőből elegáns étterem lett, épült hozzá téliesíthető terasz a sétálóutca felé, elkészült az emeleten két minden igényt kielégítő apartman, a pár éve kialakított mediterrán udvar pedig Eger egyik legkedvesebb szegletévé vált, fantasztikus hangulatával és persze a figyelmes kiszolgálásával.
Szóval minden nehézség ellenére még most sem tudom magamban teljesen elengedni, bár az eszem azt mondja, ezt kell tennem és ugyanezt mondja a családom is. Mindenesetre most októbertől bezártunk. Aztán, hogy majd tavasszal kinyitunk-e, még nem tudom megmondani. Igazán az lenne számomra a megnyugtató, ha valaki tovább vinné az éttermet és a szellemiséget is, szóval ha találnék egy ilyen vevőt, vagy befektetőt, akkor eladó a Cherry
– részletezte a portálnak Gyimesi Ottó.
Mint arról beszámoltunk, megmenekült az enyészettől a Dunántúl legendás csárdája, valamint arról is hírt adtunk, hogy 54 év után végleg bezár a világhírű magyar porcelán manufaktúra.

