Kertünk-Portánk

Újjávarázsolta a fiatal pár a Kádár-kockát, a nagyszülők egykori lakóházát

H-né Sz. Judit
H-né Sz. Judit
Jucus és Joci családi házról és saját kertről álmodtak, ám sokáig hiába.

Minden fiatal pár fejében él a kép egy közös otthonról. Legyen az egy kis lakás vagy egy kertes családi ház, minden pár vágyik egy helyre, amit együtt hoznak létre, ami kettőjükről és közös gyermekeikről szól. Így volt ezzel Jucus és Joci is, akik családi házról és saját kertről álmodoztak, ám sokáig hiába.

A szolnoki ház 1972-ben épült, Joci nagyszüleié volt. A fiatalok nem gondoltak rá, de sajnos rövid időn belül Joci nagymamája és nagypapája is elhunyt.

 A férjem édesapja örökölte volna egy szem gyerekként a házat, de ő a férjemnek ajándékozta. Nagyon meghatódtunk, de Joci sokáig habozott, elfogadjuk-e. Attól félt, hogy a sok emlék miatt nem fog tudni megmaradni a házban. Hosszasan töprengtünk, aztán 2021-ben végül nekivágtunk a felújításnak

– mondta el érdeklődésünkre Jucus.

12 fotó

Joci belevetette magát a munkába. Leszedte a saralást, felverte a betont, négy falig bontotta a házat. Lassan, lépésről-lépésre haladva formálta újjá az egykori nagyszülői lakot.

Mivel a babaváró jöttével igen megemelkedtek az építőanyagok, igyekeztünk mindent előre megvenni, hogy spóroljunk.  2021 novemberében megrendeltük az ablakokat, 2022-ben az ajtókat, a járólapokat, csempéket. Próbáltunk előre gondolkodni, ezzel is igyekeztünk lefaragni a költségeket

– mesélte Jucus.

Küzdelmek és áldozatok

A fiatalok ekkor már évek óta vágytak gyermekre, hosszú orvosi kezelések és próbálkozások előzték meg kislányuk érkezését. 2024 nyarán végül sikerült a lombikprogram, és 2025 áprilisban megszületett Boróka, akinek érkezésével még sürgetőbb lett a költözés. A ház lassan épült, sokszor éjszakába nyúló munkával.

Joci szinte mindent saját kezűleg csinált: glettelt, festett, burkolt, álmennyezetet és világítást épített, még a zuhanyt és a mosdót is maga készítette el. A horgászat, ami korábban a szenvedélye volt, teljesen háttérbe szorult, minden szabad percét a háznak szentelte.

22 fotó

Közben Jucusnak is kemény éve volt: 2023-ban elveszítette édesanyját, akinek – szerinte – valószínűleg a kislányuk érkezését is köszönhetik.

Fájdalmas, hogy sem a házukat, sem Borókát nem láthatta, de az emléke velünk maradt

– emlékezett Jucus, aki nem titkolta, hatalmas mélységeken, nehézségeken mentek keresztül a felújítás 4 éve alatt.

Otthon lett belőle

A hullámvasútszerű évek után mára beköltöztek az otthonukká vált házba. Boróka is jól érzi magát, nyugodtan alszik a szobájában, és a szülők is egyre inkább úgy érzik, mintha mindig is itt laktak volna.

Panelból költöztek kertes házba – pontosan olyanba, amiről mindig álmodoztak. Nem volt könnyű az út, sok lemondással és nehézséggel járt, és még mindig nincs a feladatoknak vége, de megérte.

– Számomra olyan, mintha mindig is itt laktunk volna. Közös házra vágytunk, kis kerttel, terasszal. Végre sikerült

– összegzet a fiatal anyuka.

7 fotó

Korábban bemutattuk, hogy újult meg egy ház Szeghalmon, vagy Erdélyben, de konyha átalakulásáról is írtunk már.

Kapcsolódó
Dózerolás helyett csodát tettek a romos, öreg házzal
Ha valaki igazán kitartó, nincsen lehetetlen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik