Virágzó vidékünk

Kettétörte a horgászbotot Kisújszállás legnagyobb harcsája

Videófelvételen is megmutatjuk a gigaharcsát.

Kisújszálláson, a Téglagyári II-es tavon ismét kapitális harcsát sikerült horogra csalni. A markáns hidegfront érkezése október 4-én, szombaton délután ösztönözte Majláth Gergőt arra, hogy szerencsét próbáljon. És milyen jól tette, hiszen megdöntötte a három éve tavasszal felállított tórekordot, írta a Pecaverzum.

Ismét sikerült fognom egy kapitális harcsát

– értesítette a portált Majláth Gergő.

Este nyolc körül jött a kapás, egyből elszakadt a szakítózsinór, ami a fák közé volt kispannolva 90 méterre. Már az akasztás pillanatában érezte a horgász, hogy nagy hallal akadt össze. Ennek megfelelően kemény küzdelem alakult ki, a fárasztás végig a partól zajlott.

Jól ment egy darabig, de egy hirtelen kirohanással a fák közé tört. Tudtam, hogy nem engedhetek neki zsinórt, így ahogy csak bírtam, húztam kifelé. Nagy recsegés-ropogás hallatszott a víz felől, de tudtam, hogy jó úton vagyok, és mindet beleadtam, ekkora azonban a horgászbot megadta magát

– részletezte a horgász, és kiemelte, hogy nem bírta az extrém terhelést, és eltörött a stuszninál. Így kellett még 10 percig „hadakozni” a harcsával, amely végül összesen 25 perc után adta meg magát.


A hatalmas harcsát természetesen hitelesítették is. Akkor derült ki, hogy új tórekordról van szó.

A 237 centiméter hosszú, 93,7 kilogrammos harcsa felülmúlta a korábbi, 93 kilós csúcsot, amelyet még 2022. május elsején Szarvák Márton, a Munkás Horgász Egyesület elnöke állított fel a Téglagyári II-es tavon.

A harcsa természetesen visszanyerte a szabadságát.

Mint arról beszámoltunk, már 130 idegen halfaj él Magyarországon, valamint arról is hírt adtunk, hogy élősködő rák támadja a dunai halakat.

Kapcsolódó
Tömeges halpusztulás történt a kedvelt horgásztóban
Különböző korosztályú süllő, csuka, balin és keszeg félék tetemét gyűjtötték be halőrök.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik