Virágzó vidékünk

Évekre leáll a vonatközlekedés a második legforgalmasabb mellékvonalon

Unsplash
Unsplash
Egyelőre még a nyomvonal is csak tervezés alatt áll.

Határozatlan időre leáll a vonatforgalom okber 19-től a Debrecen és Nagykereki közötti 106-os vasútvonalon – számolt be róla a Telex. Ez az ország második legforgalmasabb mellékvonala, amelyet naponta több száz utas használt, ám most hosszú időre csak pótlóbuszok járnak majd helyette.

A MÁV közleménye szerint a pálya teljes felújítását tervezik, ám az új nyomvonal még tervezés alatt áll. A fejlesztésre részben a Debreceni Nemzetközi Repülőtér bővítése és a CATL akkumulátorgyárhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházások miatt van szükség, amelyek a jelenlegi vasútvonal egyes szakaszait is érintik.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonalat új útvonalon építik majd újjá, de a pontos tervek még nem készültek el. Az Építési és Közlekedési Minisztérium egy új, Debrecen és Berettyóújfalu közötti vasútvonalat is tervez, amely részben párhuzamosan haladna a mostani 106-ossal. Az elképzelések szerint ez a szakasz a nemzetközi forgalmat is kiszolgálná, azonban a megvalósíthatósági tanulmány alapján az új nyomvonal Debrecen Szepes városrészét is érintené – ahol több lakóház is útban lehet.

A projekt előkészítése jelenleg is tart, a kivitelező és a tervező még nem kapta meg a megbízást. Emiatt a szakemberek szerint a vasútvonal újjáépítése legkorábban 2028-ra valósulhat meg. Addig az érintett térség kizárólag pótlóbuszokkal lesz megközelíthető, ami jelentősen megnöveli az utazási időt, különösen a Debrecenbe ingázók számára.

Több közlekedési szakértő is bírálta a döntést. Szerintük éveket vesztettek az előkészítéssel, és azzal, hogy a tervezés csak most kezdődött el, egy egész térség marad hosszú időre vasúti kapcsolat nélkül.

A 106-os vonal bezárása nemcsak a mindennapi közlekedést nehezíti meg, hanem gazdasági szempontból is érzékenyen érinti az érintett településeket. Bár a cél egy korszerűbb, nagyobb kapacitású vasúti kapcsolat kiépítése, addig a térség lakói kénytelenek lesznek türelemmel várni – évekig a pótlóbuszokra hagyatkozva.

Korábban megírtuk már, hogy milyen meglepő tárgyakat – és élőlényeket – felejtettek az emberek a vonatokon, Baranyában fehérre festették a síneket a hőség ellen, illetve 25 állomáson tolósínekkel segítik a kerékpárosokat.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik