Egy apró, de annál kitartóbb rovar keltett feltűnést a túrkevei biodiverzitás napokon: a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a szokásosnál agresszívebben „támadnak” rájuk a kullancslegyek. A kellemetlen élmény végül tudományos áttöréshez vezetett – mint később kiderült, egy Magyarországon eddig nem ismert faj példányai kerültek a hálóikba, írták a Folia entomologica hungarica Facebook-oldalán.
A begyűjtött rovarokat a Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei vizsgálták meg alaposan. A mikroszkópos elemzések után egyértelművé vált: a kutatók a japán szarvas-kullancslégy (Lipoptena fortisetosa) első hazai példányait találták meg.
Ez a faj Ázsiából származik, és az utóbbi években több európai országban is megjelent – vélhetően vadon élő patásokkal, például szarvasokkal terjedt el a kontinensen. A rovar jellemzően emlősök vérét szívja, és bár az emberre is rászállhat, veszélyes betegséget nem terjeszt.
A mostani felfedezés újabb jel arra, hogy a klímaváltozás és az állatok vándorlása következtében a hazai fauna folyamatosan változik. Olyan fajok is megjelennek, amelyek korábban nem fordultak elő Közép-Európában.
A kutatók szerint a japán szarvas-kullancslégy jelenléte figyelmeztető jel: érdemes nyomon követni, hogyan terjed, és milyen hatással lehet a vadon élő állatokra.
Korábban megírtuk, hogy veszélyes kártevők miatt bontják le a balatoni kilátót, tömegesen jelent meg új kártevő a magyar földeken, a lakásba költöző szárnyashangyáktól is megszabadulhatunk akár vegyszermentesen is.

