Otthon készült

Üveg, ón és drót az alapja a nyíregyházi kézműves pár bogáruniverzumának

A Bugartoid az otthona a kézművesek apró lényeinek.

Az ötvenes évei elején járó Incze Ottóban már gyerekként is zakatolt a kreatív energia, sokat rajzolt, később, fiatal felnőttként zenével foglalkozott, majd a kétezres évek környékén a felesége felvetette, hogy próbálják ki a díszüvegezést.

Timi eredetileg fazekas, tanult művészettörténetet, dolgozott ékszerészként. Én autodidaktának tartom magam, bár tanultam ötvös-cizellőrséget, úgyhogy belevágtunk. Azóta ezzel foglalkozunk, immár csaknem 25 éve

– mesélte a kézműves.

23 fotó

Ahogy Ottó említette, a munkájuk alapja a díszüvegezés. Ebbe a technikába emeltek be más elemeket is, mint például a kokillaöntést és az eltérő anyaghasználatot. Ezzel kitágultak a lehetőségek — így került képbe a kő és a kavics is.

Timi ékszereket kezdett készíteni, én pedig mindenféle figurát. Ami a legnagyobb tetszést váltotta ki a közönségből, azok a bogárszerű lények voltak. Igazából nem voltak bogarak, de volt csápja néhánynak, és mindenki, aki látta, bogárnak kezdte hívni őket. Végül megadtam magam: rendben, legyenek bogarak

– így Ottó. A házaspár egyébként más figurát is készít.

Kevés idejük jutott a webes megjelenésre, de a pandémia alatt kevesebb lett a megrendelés, viszont így több idő maradt a brandépítésre. Ebben az időszakban született meg a már meglévő figurák univerzuma: a Bugartoid.

Arra a kérdésre, hogy miként születnek az ötletek, a kis bogárlények, Ottó elmondta, mivel nagyon régóta készíti őket, tervezési folyamat tulajdonképpen nincs. A legnagyobb kihívás a figurák mérete és az anyaghasználat korlátai — ez is a kis méretből adódik.

Egy alap Bugartoid-figura 6–12 centi, elkészítése körülbelül másfél órát vesz igénybe, bár a fő darabokhoz már korábban elkészül egy mesterforma és egy öntőforma. A kis végtagok, kezek, lábak, fejek ónból készülnek, a karjuk, lábuk és csápjuk acél- vagy rézdrót. A testük egy tetszőleges kavics, amit rézlemez vesz körbe.

Ottó elmondta azt is, hogy ha minden apró darab elkészült, következhet az összeillesztés, forrasztás (forrasztópákával), majd a patinázás és polírozás. Ez egy alapfigura, amit aztán lehet fokozni a végletekig mindenféle kiegészítővel: hangszerekkel, családtagokkal, háziállatokkal, bútorokkal, teljes életképekkel, diorámákkal.

Bizonyos kompromisszumokat  is meg kellett hoznom: hiába fektetnék időt több tíz-száz órás projektekbe, ha közben meg kell élnünk. Nem engedhetem meg magamnak, bármennyire is meglenne hozzá az indíttatás és a vágy. De dolgozom megrendelésre is — amit tudok, megcsinálok mások elképzelései alapján, de mindig keretek között. Csak olyan munkát vállalok el, ami önazonos marad

– tette hozzá Ottó, aki kitért arra is, hogy a kuncsaftokkal leginkább művészeti fesztiválokon, vásárokon találkoznak és az ilyesmire fogékony közönség később is megtalálja őket, de próbálkoznak az online térben is kisebb-nagyobb sikerekkel. Volt néhány kiállításuk, és van már egy kialakult, szerény gyűjtői kör is.

Ottó kifejtette azt is, hogy a munkájuk egy réteg által kedvelt dolog. Akik még nem találkoztak a bogáruniverzummal, nehezebben fogadják be, mert még nem láttak ilyet. De ez benne a szép is: ahogy felfedezik, és akinek tetszik, az igazán megszereti.

Örültem neki pár éve, hogy a Tilburgi Természeti Múzeum (Hollandia) vásárolt több figurát az 500 éves Hieronymus Bosch-évfordulót kísérő kiállítássorozatára. És készült néhány nagyobb dioráma is, ezt szeretném folytatni, ahogy a vizuális anyagokat, a stop-motion animációkat, hiszen adja magát, hogy megmozduljon ez a világ. Készültek videók és nagyobb nyomatok is — bár a figurák kicsik, nagyban is nagyon jól mutatnak

– szögezte le Ottó, akinek a bogárvilágába csupa öröm elmerülni.

Beszámoltunk arról is, hogy kapkodnak a mesés utcákat megálmodó tatabányai kézműves remekeiért, a somogyi díszműkovács pedig 400 ággyal tette le névjegyét. És egyedi tollakat és mesés szélforgókat készít a kerecsendi műszerész.

Kapcsolódó
Kézműves ajándékok ezreit rejtették el országszerte, hogy örömet szerezzenek a megtalálónak
Horgolt figurák, fűzött ékszerek, kulcstartók, matricák és festett kövek várják a játszótereken, parkokban, állatkertben, boltban, a metrón vagy egy utcasarkon, hogy örömet okozzanak.
Olvasói sztorik