A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei pecsenyekacsa-állományban. A fertőzés megerősítését követően a hatóság azonnal megkezdte az érintett állomány felszámolását, a járványügyi vizsgálat pedig jelenleg is tart. A Nébih minden érintettetől szigorú járványügyi fegyelmet kér, hogy megelőzhető legyen a betegség továbbterjedése, olvasható a nebih.gov.hu oldalán.
A vírus Tiszajenő településen, egy mintegy 19 700 pecsenyekacsát tartó gazdaságban jelent meg. A gyanú az állományban tapasztalt megnövekedett elhullás, bágyadtság, étvágytalanság, valamint idegrendszeri tünetek miatt merült fel. A minták vizsgálata során a Nébih laboratóriuma az H5N1 altípust azonosította.
A betegség megerősítését követően a fertőzött állomány felszámolása haladéktalanul elindult, a gazdaság körül pedig kijelölésre került a 3 kilométeres védőzóna, valamint a 10 kilométeres megfigyelési (felügyeleti) körzet.
– áll a közleményben.
A Nébih hangsúlyozza: a járványvédelmi szabályok következetes betartása kulcsfontosságú a madárinfluenza újbóli, nagymértékű terjedésének megakadályozásában. Mivel a vírus továbbra is jelen van a vadon élő madarak körében, kiemelt fontosságú, hogy a házi szárnyasok ne kerülhessenek kapcsolatba velük. Ezért a magas kockázatú vármegyékben elengedhetetlen a kereskedelmi célú baromfik zártan tartásának biztosítása.
A madárinfluenzával kapcsolatos legfrissebb információk a Nébih tematikus oldalán olvashatók.
Korábban arról írtunk, hogy hazánkból eltűnt a madárinfluenza, és visszakapták szabadságukat a baromfik.

