Bár vidéken nőtt fel, élt a főváros nyüzsgésében, később Gödöllőn, mígnem 2013-ban – immár férjével együtt – végérvényesen a falu csendje mellett tették le voksukat. Abban az évben költöztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Olcsvaapátiba, ahol azóta élnek. Virágné Fejes Éva – akit a Sokszinű vidék olvasói ismerhetnek már az oldalon megjelent írásai alapján – mára már csak a Facebookon osztja meg tapasztalatait, többnyire a Vidéken újrakezdők csoportban, ahol a csoport egyik mozgatórugójának tartják.
A kiskunhalasi tanyavilágba születtem bele, majd néhány évet Kunfehértón, ahol szintén tanyán laktunk – mondja Éva asszony. – 10 évesen kerültem Somogyba, ahol egy aprócska, Edde nevű faluban éltem munka mellett gazdálkodással is foglalkozó szüleimmel. Felnőtté válva a fővárosba kerültem, ott ismertem meg a férjemet, aki gödöllői volt. Hozzájuk költöztem és 2013-ig ott éltünk. A vidéki életforma nem hagyott el ott sem. Gazdálkodtunk, s bár nagyon pici kertünk volt, közel 100 féle növényt gondoztam benne.
1992-2001-ig „teheneztünk” is Gödöllőn. A kezdeti egy tehénből hét lett, volt, amikor 17 kis boci rohangált az akkor karámként „üzemelő” kertben. Férjemmel együtt etettünk, itattunk fejtünk, trágyáztunk munka mellett. A tejet esténként széthordtuk, a fölöslegből volt túró, sajt, később füstölt sajt.
A tehenek mellett akkor is volt baromfi és nyúl is az udvarban. Utóbbit szó szerint értsd, mert szabadon éltek az udvarban békésen egymás mellett. Néha kilógtak az utcára , vagy a kertbe, ahol a káposztáim alatt szerettek hűsölni délben. S mielőtt kérdeznéd, nem , nem csináltak kárt. No jó, kicsit füllentettem. A tujabokrokat olyan magasságig felkopasztották, amilyen magasan tudták.
Mégis úgy döntöttetek, hogy a szabadabb vidéki életet választjátok.
2007-ban vettünk egy nagy kertet a rajta épült 60 éves vályogházzal és a hozzá tartozó melléképületekkel Olcsvaapátiban. Hat éven át csinosítottuk a portát, s mire a gödöllői házunkat sikerült értékesíteni, lakható állapotba hoztuk az öreg házat, az istállót és a pajtát felújítottuk, s a faluba költöztünk. A picinyke település befogadott, a helyiek már a költözésben is segítettek.
Mit változtattatok a vályogházon?
Átalakításokat nem végeztünk, mert szerettük volna minél jobban meghagyni eredeti formájában. A fűtésnél eredeti tervünk az volt, hogy a cserépkályhát lebontjuk a nappaliban, és építünk egy kandallót fűtőbetétekkel, mert az ma olyan divatos. Aztán mégis maradt a cserépkályha. Ebbe építettük be a fűtőbetéteket, és elmondhatjuk, hogy jól döntöttünk. Öt radiátort melegítünk csekély tüzelővel. Négy év után ugyan át kellett rakni a cserépkályhát, s nagy szomorúságunkra nem lehetett visszaállítani eredeti állapotában, ezért helyére egy hőcserélős téglakályha került a nappaliba. Ittlétünk alatt újítottuk fel a legrosszabb állapotban lévő helyiséget, a konyhát. Ez szinte romos volt, de sikerült kihozni belőle az elképzelésünket. Két év után az előszoba is elnyerte végső formáját. Ez is elég rossz állapotban volt a költözéskor. Egyetlen dolgot sajnáltunk otthagyni Gödöllőn, az pedig egy tágas nagy terasz volt. Még az első itt töltött nyarunkon az is elkészült itt Apátiban.
Tudatosan elkerültük a sokak által vétett nagy hibát, hogy új lakásnál új berendezés dukál. Mi a régit hoztuk, és semmit sem dobtunk el. Néhány dolog feleslegessé vált, azokat elajándékoztuk helybelieknek. Valójában azokat a munkálatokat, amelyeket itt elvégeztünk, előbb-utóbb városi lakásunkban is meg kellett volna csinálnunk.
Így mondhatjuk, hogy plusz kiadásunk nem volt, csupán a költözés jelentett költséget. Amikor idekerültünk, frissen meszelt lakás fogadott, felújított villanyvezetékekkel és új vízrendszerrel.
A hatalmas kert egész embert kívánó munka. Hogyan kezdtétek odaköltözésetekkor a föld művelését?
Amióta miénk volt a birtok, és nem laktunk ott, a kertünket ismerősök, szomszédok művelték. Hatalmas kukoricaföld fogadott bennünket. Én cserepekben vittem pár palántát, a kerítés melletti parlagot felrotáltuk, kitakarítottuk és 2013. június 30-án földbe kerültek az első magok és palánták. Nagy boldogságot jelentett, amikor az első itt termett borsóból megfőztem az első levest. Az első saláták, retkek hasonlóan emlékezetesek, aztán a paprika, paradicsom szintén. Mindenből lett egy kevés.
Nem kellett vásárolnom semmit a téli hónapokra, ráadásul rengeteg mindent kaptunk: paradicsomot, tökféléket, zöldbabot, uborkát, petrezselymet, sárgarépát. Egész évre valóval megajándékoztak a helyiek. Errefelé így szokás, ha feleslege van valakinek.
Azóta természetesen mi is sok mindent megtermelünk, zöldségből és gyümölcsből szinte teljesen ellátjuk magunkat. Nagyon büszke vagyok rá, ha lehet ilyen mondani, hogy a vetőmagvaimat is magam termelem mostanára. Hozzáteszem, hogy e mögött sok munka leledzik. Azóta pedig a saját kerten kívül még kettőt művelünk. Szerencsére egyik a közvetlen szomszédé, a másik pedig két telekkel arrébb, a telkek végében van. Így már a takarmányt is saját magunknak termeljük. Idén télen már eladásra is lesznek terményeink.
Az is jól látszik, hogy húsból sem szenvedhettek hiányt, ha az állatállományt vesszük szemügyre.
Tehenekkel már nem foglalkozunk, de baromfink, nyulaink szép számban vannak, és disznót is tartunk. Tény, hogy egy húsboltban sem számítunk törzsvásárlónak.
Mivel tölti egy lassan vérbeli falusi a téli hétköznapokat?
Téli időszakban ugyan nincs kerti munka, de olyankor szoktam befőzni a paradicsomot, lekvárt. Addig a fagyasztóban tárolom, s ahogy eljön a hideg idő, s közeledik a disznóvágás, akkor nagy eltevésekbe kezdek, amibe természetesen a férjem is besegít. Ekkor készülnek még olyan finomságok, mint kechup, mustár, vegeta. Ezekhez minden alapanyag saját termény.
Szintén a téli elfoglaltságunk közé tartozik a tésztagyúrás. Ha sok a tojás, akkor nekifogunk. Többféle tésztát készítünk, majd szárítjuk és így szinte egész évre ellátjuk magunkat, ezt sem kell boltban vásárolni. Ezek mellett azonban nagyon unalmas lenne a tél, így végre foglalkozhatunk a mára már hobbivá vált kézműves dolgokkal is.
Kosarat fonunk, söprűt kötünk , utóbbit természetesen saját magunk termelte cirokból. Nem szép, de használható. Már a gyékényszakajtóval is kacérkodunk. Pár tanulódarabot sikerrel használunk. De ezek a hónapok arra is jók, hogy olvassunk, vagy olyan filmeket nézzünk, melyekből tanulni lehet.
Ezek szerint ti sohasem unatkoztok… Mit jelent ma Neked, Nektek Olcsvaapáti?
Ha összegeznem kell, azt mondom: lényegesen kényelmesebben, szabadabban élünk, mint a városban. Itt helybe jön a postás, a kenyeres, a hentes, a mozgó ABC, a tápos és sorolhatnám tovább. A mozgó tejesig 50 métert kell gyalogolni. A gyógyszereket az arra megbízottak kiváltják, és házhoz hozzák. Ki sem kell mozdulni otthonról. Ha elfáradunk, akkor annyit pihenünk, amennyi jólesik. Más is így tesz, aki megteheti.
Talán emiatt nem látni itt ideges, rohanó embereket. Itt mindenki mosolyog, még tudnak köszönni, s nem múlik el nap, hogy ne lenne látogatónk. Ha kell, segítenek, a jó szónak is ereje van. Mi egyre felszabadultabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat.
Régi barátainkkal, ismerőseinkkel nem szakítottuk meg a kapcsolatot: néhányan voltak már nálunk látogatóban hosszabb-rövidebb időre, s visszatérő vendégeink is vannak férjem volt kollégái személyében. Idén is jönnek, már az időpontot is tudjuk. Persze nem csoda, hogy jönnek, mert kivétel nélkül mindenkit elbűvölt a környék, a csend és a nyugalom.
A tanú, a Göncölszekér
Majd négy itt töltött év után bizton kijelenthetem, hogy jó döntés volt a vidékre költözés. Boldogok vagyunk. Ahogy mondani szoktam mostanában, a Göncölszekér a tanúm rá. Amikor idejöttünk, éppen a teraszunk felett ragyogott, aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre hátrébb húzódott a kert felé. Egész nyáron az udvarunk felett gyönyörködhettünk benne esténként, közben hallgattuk a tücsök ciripelését, a denevérek suhogását és néhány izgágább kutya ugatását, csendesebb időben a Szamos békáinak kuruttyolását. A teraszon ülve közben jókat beszélgettünk és terveztük tovább az álmainkat. Azóta is így van ez minden évben.
Fotók: Sokszínű vidék
