Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője azt kéri: elsősorban tartós élelmiszereket (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj), burgonyát, almát, narancsot, csokoládét, kekszet, zöldséget, gyümölcsöt, ivóvizet, illetve tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket hozzanak, írta a Nemzeti Közleménytár.
A MikulásGyár karitatív fesztivál a Somló Tamásról elnevezett színpadon mintegy 80 ingyenesen látogatható gyermekműsort és könnyűzenei koncertet szervezett az adományozó közönség számára
– mondta Zsolnai.
Az előadások, játékok, rendezvények célja, hogy minél több embert csábítsunk a gyűjtőpontjainkra, minél több adományt gyűjtsenek. A MikulásGyárat ismerő adományozók már tudják, hogy nem pusztán kérnek tőlük, hanem adnak is nekik: elfoglaltságot, programot, élményt.
Szándékaik szerint mintegy 110 ezer kilónyi adománnyal segítik majd 45 település körülbelül 10 ezer gyermekét. Az adományok átvétele személyesen történik a települések vezetőségei és családsegítői által, így közvetlenül és dokumentáltan a családokhoz kerülnek az adományok.
December 6. és 21. között a II. kerületi Marczibányi téri Sportcentrumnál, a jégpálya tőszomszédségánál várjuk az adományokat. Budapest legújabb városrészében a BudaPart-téren is várjuk a felajánlásokat. A Kopaszi-gátnál épült modern irodaházak és lakóépületek területén sok plusz adományt remélünk, ide december 1. és 21. között hozhatják az adományokat – olvasható a közleményben.
Az Örkény Színház immár harmadik alkalommal csatlakozik a MikulásGyárhoz. December 1. és 17. között az előtérben kihelyezett nagy adománydobozba várják a felajánlásokat.
Joulupukki a megnyitó után elindult 9 napos országjárására, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a MikulásGyár meghívására találkozik a gyermekekkel országszerte. Gyűjtőpontjainkon a MikulásGyár gondolatiságát az önkénteseink öntik tettekbe körülbelül 5 ezer óra munkával.
2024-ben sokáig úgy tűnt, hogy elmarad a MikulásGyár, végül megtartották a jótékonysági akciót, és közel 100 tonna adományt gyűjtöttek.

