Virágzó vidékünk

Fényárban úszik a varsányi nagyi karácsonyi meseháza

sokszínű vidék
sokszínű vidék
2026. január 6-ig szeretettel várja a látogatókat.

Bárány Katalin – két gyermek édesanyja és két unoka szerető nagymamája 2017-től az adventi időszakra fényárba és ünnepi díszbe öltözteti takaros varsányi portáját, ahol évről-évre több fényfüzér, izzó és karácsonyi szimbólum került a házra, a kerítésre, a kert fáira, a ház előtt álló szekérre és a kerti bútorokra.

Tavaly a nagymama meglepetésére – köszönhetően a nagy sajtónyilvánosságnak – olyan zarándoklat indult a 80 ezer izzóval ragyogó karácsonyi meseházhoz, amire álmaiban sem gondolt. Az ország távoli részeiből is érkeztek látogatók Katalin őszinte örömére, az interneten pedig az ország távoli részeiből is keresték tanácsért, ötletért  olyanok, akik szintén házuk nagyobb volumenű feldíszítését kívánták megvalósítani.

Sokszinű Vidék

A meseház „projekt” idén is folytatódik.

November 22-23-án díszítettük fel a portát családi összefogással, néhány barát segítségével. Tizenheten voltunk, minden a helyére került. A következő napokban a világítás ellenőrzése, néhány izzó cseréje következett, majd adven első vasárnapja előtt, november 29-én kigyúltak a fények és érkeztek is az első látogatók

– mesélte a Sokszínű vidék érdeklődésére a nagymama.

Sokszinű Vidék

A varsányi karácsonyház fényei minden nap 17 órakor gyúlnak ki, de látogatókat csak csütörtöktől vasárnapig fogad a ház asszonya, aki a gyerekeket egy-egy szaloncukorral ajándékozza meg, és azt tervezi, hogy nagy hidegben forró teával kedveskedik majd a látogatóknak.

A varsányi karácsonyi meseház január 6-ig, azaz Vízkeresztig tekinthető meg, belépődíjat természetesen nem szednek.

Képgalériánkban bekukkanthatunk a porta karácsonyi hangulatába.

21 fotó

… és a látvány kedvéért a végére egy videó:

Az ország talán legismertebb karácsonyi háza, a dabasi Eta néni portája családi gyász miatt idén sem nyit ki. Tavaly ötvenezer izzó világított meg egy csorvási házat, de Mezőtárkányban a Halász család ünnepi fénybe öltöztetett portáját is sok érdeklődő látogatta meg.

Kapcsolódó
Kinyitott a Karácsonyi Meseház Csákánydoroszlón
A látványelemek közül a Betlehem idén sem maradhatott ki, és ezzel karöltve a megújult mézeskalács-ház idézett igazi karácsonyi hangulatot.
Olvasói sztorik