Mozaik

Bizonytalan a lefoglalt kistigris jövője az állatkertben

Az állat kézhez szokott, többek között ez is problémát jelenthet.

Egy tiszafüredi rendőrségi akció során egy illegálisan tartott kölyöktigrist találtak egy férfi házában. A kábítószerüggyel összefüggő nyomozás során került elő a nagymacska, amelyet azonnal lefoglaltak, és a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállítottak. A szakemberek megvizsgálták, egészségesnek találták, de a jövője továbbra is bizonytalan – nagyban a származásának tisztázatlansága miatt.

Sós Endre főigazgató az InfoRádióban arról beszélt, hogy a kölyök jelenlegi helyzete több szempontból is összetett. Mint mondta, már a hatóság megkeresésekor is világos volt, hogy a tigris eredete ismeretlen, és nagy valószínűséggel „különböző alfajok hibridje”.

A szakemberek úgy becsülik, hogy a kölyök 2–3 hónapos lehet. A főigazgató szerint kifejezetten barátságos, emberhez szokott állat, ami ugyan elsőre kedvesnek tűnik, de hosszabb távon épp ez okozhat problémát. Egy ilyen környezethez idomult tigrist jóval nehezebb később más nagymacskákhoz szoktatni.

Az biztosnak tűnik, hogy a kistigrist illegálisan szerezték be, és semmilyen hivatalos dokumentum nem áll rendelkezésre róla: nincs papírja, nincs származási igazolása, és mikrochipje sem volt, amíg az állatkert be nem ültette. Ez a későbbi elhelyezésnél is komoly akadályt jelent. A genetikai vizsgálatokra azért van szükség, hogy kiderüljön, mennyire tiszta vérvonalú – bár Sós Endre szerint a tisztaságra „igen kevés esély” mutatkozik.

A vizsgálatok jelenlegi eredményei szerint a kicsi jó állapotban van, ahogy a főigazgató fogalmazott:

egyelőre annyi szögezhető le az állattal kapcsolatban, hogy egészséges, minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult, és már dolgoznak a végleges elhelyezésén.

A tigris fajtatisztasága azért fontos, mert a nemzetközi tenyészprogramok csak olyan egyedeket fogadnak, amelyek genetikai háttere ismert és tiszta. Hibrid állatok ezekbe nem kerülhetnek be, így a kistigris számára jóval szűkebb lehetőségek állnak rendelkezésre. Bár „keverék” lehet, ettől még ugyanúgy védett fajnak számít, a CITES-egyezmény hatálya alá tartozik, és különösen veszélyes állatnak minősül – tartása ezért szigorú engedélyhez kötött.

Sós Endre szerint rendkívül ritka, hogy egy nagymacska így kerüljön elő. Az elmúlt három évtizedben mindössze néhány hasonló esettel találkoztak: egyszer talált oroszlánnal, egyszer párduccal, és időnként más, engedély nélkül tartott egzotikus állatokkal.

A mostani eset azért is kifogásolható, mert a ház, ahol a kölyköt tartották, a főigazgató szavai szerint „finoman szólva sem volt alkalmas” egy ilyen nagyragadozó számára. Néhány hónapon belül életveszélyessé vált volna az ott élők és az állat számára is.

A magyarországi állatkertek jogszabály szerint mentőhelynek minősülnek, így az elkobzott állatok ideiglenes ellátása régóta része a munkájuknak. A budapesti állatkert sokféle faj mentésében vett már részt – teknősök, papagájok, majmok és más egzotikus állatok befogadásában is közreműködtek.

A folyamat ilyenkor minden esetben ugyanaz: először felmérik az állat egészségi állapotát, szükség esetén kezelik, majd keresik a megfelelő befogadóhelyet. A legtöbb állatkert azonban nem rendelkezik üres tigriskifutóval, és csak azok a helyek jöhetnek szóba, ahol a biztonsági és állatjóléti feltételek adottak – ez pedig komoly befektetést igényelne.

A főigazgató szerint a kölyöktigris nagy valószínűséggel nem maradhat Budapesten, mivel ott szibériai tigrisek élnek, amelyek ráadásul nemrég sikeresen szaporodtak. A fiatal nagymacskának egy olyan intézményre lesz szüksége, ahol hosszú távon is megfelelő körülmények között élhet, akár húsz évig is.

Nyilván nem az a cél, hogy szobatigris legyen, hanem az, hogy tigrisként élhesse a következő 20 évét.

– fogalmazott Sós Endre.

A következő hónapok feladata, hogy megtalálják számára azt a helyet, ahol ez biztosítható. Az állatkert szerint a probléma megoldható, de a pontos forgatókönyv még nem látható.

Évekkel ezelőtt legyengült tigriskölyköket találtak egy szlovák nő lakásában, a szintén szlovákiai Ulič település közelében pedig kóborló tigris tartotta lázban a környékbelieket. Mint megírtuk, idén augusztusban elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapos kistigrise.

Kapcsolódó
Tigriskölyköt találtak egy tiszafüredi házban
Az állatot ideiglenesen a Fővárosi Állat- és Növénykertben helyezték el.
Olvasói sztorik