Virágzó vidékünk

Három termelői piacon árulnak balatoni halat karácsonyra

Facebook/Balatoni Hal
Facebook/Balatoni Hal
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.). decemberben több helyszínen is termelői halvásárt tart, így a vevők közvetlenül a termelőtől juthatnak élő halhoz.

A kínálat három halfajból áll. A ponty kilogrammonként 1800 forintért, a szürkeharcsa kilogrammonként 3500 forintért, az ezüstkárász kilogrammonként 1000 forintért kerül a mérlegre. Az árak forintban értendők és tartalmazzák az áfát – írta meg a Pecaverzum.

A „Balatoni hal” oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel védett termék kizárólag a fonyódi tóegységnél érhető el.

A három helyszínen eltérő nyitva tartás mellett várják a vásárlókat.

Fonyódon, a Zrínyi utcában (az egykori horgászpark területén) december 15. és 21. között zajlik az értékesítés. Hétfőtől szombatig 8-tól 16 óráig, vasárnap pedig 8-tól délig lehet halat venni.

Mórichely-pusztán, a tógazdaságnál (a Miklósa–Liszó elágazás között jobbra) december 16. és 18. között tartanak a halvásár kedden, szerdán és csütörtökön 8 és 16 óra között.

Nagykanizsán, a Kanizsa Aréna parkolójában december 19-től 21-ig biztosítanak vásárlási lehetőséget, péntektől vasárnapig 8-tól 16 óráig.

Írtunk arról is, hogy bőven lesz hal a karácsonyi asztalra. Karácsonyi halas szezon: íme az idei árak. És mutatjuk a szegedi halászlé apró titkait.

Kapcsolódó
Év hala szavazás: erre a három pikkelyesre lehet voksolni
December 31-ig lehet szavazni a 2026-os Év halára.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik