A tojás az egyik legkedveltebb alapanyag a konyhában, sokak viszont egyáltalán nem tudják, hogy mit jelentenek a különböző jelzések a boltban kapható tojástartókon.
A Nosalty korábban részletesen is leírta, hogy mi a különbség a három típus között.
- Ketreces: a nagyüzemi ketreces tartás egy arra kifejlesztett rendszer, amelyben a tyúkok összezárt elemek között (minimálisan 750 négyzetcentiméter) élnek, rendszerint egymás fölött elhelyezve. A gazdának gondoskodnia kell a megfelelő körülmények megteremtéséről.
- Mélyalmos: a tyúkok zárt térben élnek, de nem korlátozottak a mozgásban – szabadon mozoghatnak azon belül – almozott kaparótér áll a rendelkezésükre. Négyzetméterenként 9 tyúkot lehet így elhelyezni. A tyúk kapirgálhat, porfürdőzhet, és tojófészekben tojja le a tojásait.
- Szabadtartású: a tyúkok napközben a szabadban mozoghatnak és a szabadtéri kifutójukat nagyrészt növényzetnek kell borítania, így körülbelül a szükségleteik szerint élhetnek.
Ehhez jön még hozzá az ökológiai, de ebből a fajtából van a legkevesebb. Az tyúkok ez esetben jellemzően nagy területen élnek. Kiemelt feltétel az ökológiai táplálék és az életterük, vagyis fontos, hogy a kifutó is ökológiai terület legyen mivel ez is fontos táplálékforrás.
A belföldi tojásigény több mint felét egyébként a nagyüzemi termelés (ketreces, mélyalmos) adja, nagyjából negyede a háztáji, a maradék egynegyed pedig import.
Arról itt írtunk korábban, hogy miért nem érdemes a hűtőajtóban tartani a tojást, azt pedig itt jártuk körbe, hogy mit jelent, ha egy tojás héja fehér, vagy ha barna.
És ne felejtsük: soha ne tegyünk forró főtt tojást hideg vízbe.

