A tél ellenére már január végén feltűntek az első virágzó volgamenti hérics példányok a Körös–Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csorvási löszgyepen – olvasható a honlapjukon.
A fokozottan védett növény idei korai megjelenése nem teljesen váratlan: az elmúlt években is előfordult, hogy már a tél közepén bontani kezdta szirmait. Az idei szezon azonban különleges, mert néhány tövön már novemberben és decemberben is megjelentek bimbók, sőt virágok is. A szakemberek szerint a jelenség hátterében a nyári aszály után érkező őszi csapadék áll, ugyanis a részben nyugalmi állapotba került löszgyepek növényzete az esők hatására újra fejlődésnek indult. November végén még csak néhány bimbós és virágzó tövet észleltek, decemberben viszont már több mint húsz aktív növényt találtak a területen.
A későbbi havazás és a hideg idő átmenetileg lelassította a folyamatot, de a január végi enyhüléssel újabb töveken nyíltak ki a sárga virágok, amelyek rendszerint a levelek megjelenése előtt bújnak elő a talaj közelében.





