Van, aki festményt akaszt a falra, más tapétával dobja fel a szobát – egy hajdúböszörményi édesanya azonban úgy döntött, magát a Holdat varázsolja fel gyermeke falára. A végeredmény egy térből kiemelkedő, kráterekkel tagolt, LED-fénnyel megvilágított alkotás lett, amely szinte lebeg a falsík előtt.
Törökné Marosvölgyi Ágnesnek gyerekkora óta a mindennapjainak része a kézművesség, de a faldekorációval csak másfél éve kezdett komolyabban foglalkozni. A dekorglett, a stenciltechnika és a különféle struktúrák világa annyira magával ragadta, hogy videók és workshopok után saját falain kezdett kísérletezni.
A nagyobbik fia kérése egy „gamer szoba” volt, ezután a kisebbik is különleges átalakítást szeretett volna. A közös ötletelés során egy holdmintás fal képe ragadta meg a figyelmüket, és innen már nem volt kérdés: megszületik a saját, egyedi Hold. A projekt több napos tervezést, rétegezett glettelést, aprólékos kráterkialakítást és villanyszerelői egyeztetést igényelt. A cél az volt, hogy a textúra és a rejtett LED-világítás együtt adja vissza a valódi égitest plasztikusságát – ezt sikerült is megvalósítani.
Ágnes kérésünkre elmesélte a dekoráció készítésének lépéseit.
Honnan jött a holdfal ötlete, mi inspirálta a projektet?
Az őszi szünetben nagyfiam szobáját alakítottam át. „Gamer szoba” volt a kérés. E miatt szögletesebb, geometrikusabb mintákkal dolgoztam. A színeket is fémes, szürke-fekete-platina skálán használtam. A led szalag kifejezett kérése volt a nagyfiamnak. Mikor kész lett a szoba, nagyon megtetszett, hogy a falsíkból világító led fény még inkább kiadja a stencilekkel létrehozott mintázatot a falban.
A Hold falat a kisebbik fiam találta ki, hiszen neki is fel kellett újítani a szobáját, ha már a testvéréé ilyen vagány lett. Először a színben egyeztünk meg, aztán elkezdtünk közösen képeket nézegetni. Egy hasonló holdat meglátott a Pinteresten, és azt mondta: „Na, ilyet kérek!”
Hogyan alakítottad ki a kiemelkedő krátereket és a textúrát?
Elsőként kellett egy elég vastag alap glettréteg, hogy a falból kidomborodjon a teljes hold. Ezután, a következő réteg glettnél indultak a nagyobb kráterek, poharak és modellező kések segítségével. Az alap textúrát összegyűrt zacskóval, mosogatószivaccsal alakítottam ki. A több száz kis krátert a modellező kések, kisebb ecsetek végével készítettem.
A világítást milyen technikával lehetett megoldani?
Az egész munkafolyamat tervezésénél beszéltem a villanyszerelővel, hogy hogyan lehet majd megoldani a világítást. Így már a falra szerelt fa keretet úgy terveztük meg, hogy honnan fog áramforrást kapni, illetve hogyan lehet majd eltüntetni a tápegységet. A fa keret elkészítése után készült el hungarocellből az a körív, amire később rögzítve lett a LED-szalag.
Melyik munkafázis bizonyult a legnehezebbnek?
Sok olyan állomása volt ennek a munkának, ami kihívások elé állított. A pontos tervezés, a kör megszerkesztése voltak a kezdeti kihívások. A hold elkészítése és a villanyszerelés után nagyon izgalmas volt, hogy miután teljesen eltüntettünk mindent a gipszkarton fallal, sikerül-e tökéletesen kivágni a holdnál kb. 3 centiméterrel kisebb átmérőjű körívet.
Nehézséget okozott a munkafázisok közötti várakozás, hiszen a glett száradási ideje jóval hosszabb volt, mint egy „stenciles” dekorfal esetében. Amikor túl vastagon vittem fel a glettet – ami gyorsított volna a munkaidőn -, ott könnyen levált az új réteg. Az egyik nagy hullámvölgy egyébként ennek köszönhető… Minden anyagnak megvan az a felvihető anyagvastagsága, amit a gyártó ajánl. Ezt nem véletlenül ajánlja.
Körülbelül mennyi időt vett igénybe az elkészítés?
Szerkesztéssel, gletteléssel, festéssel együtt 4-5 napot vett igénybe, de napi 3-4 óránál nem tudtam többet dolgozni rajta a fent említett okok miatt.
Nagyságrendileg milyen költségekkel járt a projekt?
A LED-szalag nyilván megdobta a projektet (30 000 Ft körüli összeg). Ezen felül, ha minden alapanyagot beleszámolok, körülbelül 80 000 Ft körül volt az anyagköltség. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a profi szerszámok, színezőpaszták és a megóváshoz használt fóliák, szőnyegek eleve már rendelkezésre álltak.
Tervezel újabb kreatív projekteket a lakásban?
Lassan elfogynak itthon a szabad falfelületek, így a következő nagyobb tisztasági festésig nem tervezek új munkát. Többen kerestek viszont, hogy szeretnék a tapétánál egyedibb és kreatívabb módon feldobni a lakásukat, így reményeim szerint lesz pár izgalmas projektem a közeljövőben.




Számos különleges kreatív projektről beszámoltunk már, így a házilag készített kerti betonszobrokról, a boroshordókból született kerti ülőgarnitúráról és a festékesvödrökből alkotott ember nagyságú diótörő figurákról.

