Virágzó vidékünk

Nem találtak tömegsírra utaló nyomot a nógrádkövesdi fekete lyukban

facebook/nógrádkövesd község
facebook/nógrádkövesd község
Helyi önkéntesek kamerát engedtek az üregbe, hogy feltérképezzék, mit rejt a föld mélye.

Január utolsó napjaiban a nógrádkövesdi templomtól alig 5 méterre beszakadt a talaj, és a földben 20 centiméter átmérőjű, minegy 6-8 méter mély lyuk keletkezett.

Sinkó Attila, a falu polgármestere akkor arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a „fekete lyuk” lefelé haladva kiszélesedik, veremszerű formát mutat, valamint észak–déli irányban oldalirányú, alagútszerű mélyedések is megfigyelhetők benne.

A katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták a helyszínt, és az érintett szakaszt fokozottan élet- és balesetveszélyesnek nyilvánították. Ennek megfelelően a területet lezárták és körbekerítették. A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának munkatársai és régész szakemberek érkeznek majd a helyszínre a terület régészeti feltárása és vizsgálata céljából.

A polgármestere a Nógrád Vármegyei Hírlap érdeklődésére elmondta, hogy a további vizsgálatok elindításához szükségük volt fényképekre az üreg belsejéről. A feladatot két helyi lelkes önkéntes közreműködésével és egy kamera segítségével a napokban megoldották.

Ment a találgatás, hogy mitől szakadt be a föld, mert a szomszédságában van tömegsír is, így a további vizsgálatok indításához kellett bentről kép. Erről szól a videó

– írta közösségi oldalán Sinkó Attila.

A háromperces videóban jól látható az üreg, melyben leginkább gyökereket és némi téglát lehet látni, ugyanakkor további nyílásokat nem – tömegsírra utaló jelet pedig egyáltalán nem.

Mint arról beszámoltunk, beszakadt egy bánya Vizsláson, mély kráter keletkezett.

Kapcsolódó
Fotókon a nógrádi falu váratlan bányaomlása
Egy 5–8 méter átmérőjű és szélességű kráter tátong a földben.
Olvasói sztorik