Mozaik

Ritka égi jelenséget láthatunk a csillagászati tavasz első napján

pixabay
pixabay
Szabad szemmel is látható lesz a Hold és egy bolygó együttállása.

Ritka csillagászati jelenség, a Vénusz és a vékony holdsarló együttállása lesz szabad szemmel is megfigyelhető március 20-án, a csillagászati tavasz első napján – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.

Március 20-án, 15:46 perckor következik be a tavaszi napéjegyenlőség, ekkor köszönt be a csillagászati tavasz.

Ezen a napon az éjszaka és a nappal hossza pontosan megegyezik, ezután fél éven át a nappalok hosszabbak lesznek, mint az éjszakák.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a tavaszi napéjegyenlőség bekövetkezte után néhány órával a rendkívül vékony holdsarló együttállásba kerül a ragyogó Vénusz bolygóval az alkonyati égbolton. A jelenség naplemente után, fél 7 körül szabad szemmel is megfigyelhető lesz a nyugati horizont közelében. A vékony, 3 százalékos ívnek látszó holdsarló, 15 fokos magasságban figyelhető majd meg, míg a Vénusz (Esthajnalcsillag) tőle 5,1 fokkal balra és alacsonyabban helyezkedik el.

A Vénusz a Hold alatt egy ragyogóan fénylő, csillagszerű égitestnek tűnik majd, ami fényesebb, mint bármelyik csillag. Az égitest februárban bukkant ki a Nap mögül. Esthajnalcsillagként május végéig egyre magasabbra emelkedik, és egyre jobban megfigyelhető lesz.

A tájékoztatás szerint a páros szabad szemmel is látható lesz, és tiszta égbolt esetén, kézi távcsővel akár az úgynevezett hamuszürke fény, a holdkorong sötét oldalának halvány derengése is megfigyelhetővé válik.

A jelenség megtekintéséhez a csillagászok nyílt, kitakarásmentes, szabad horizontú helyet javasolnak, mivel az égitestek viszonylag alacsonyan járnak majd a horizonthoz közel.

Megírtuk azt is, hogy hajnali égi csodákat fotóztak Salgótarján felett és gyönyörű fotókon a teljes holdfogyatkozás. Született cikk arról is, hogy különleges alkonyati fényjáték festette meg a szegedi égboltot.

Kapcsolódó
Újabb tűzgömb húzott el az ország felett
Kamera is rögzítette az égi jelenséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik