Hódbogarakat azonosítottak egy elhullott hódon a Baranya vármegyei Drávaszabolcson, számolt be róla honlapján a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.
A hódbogár (Platypsyllus castoris Ritsema, 1869) kizárólagosan a gazdaállat, a hód ektoparazita bogárfaja. A tájékoztatása szerint a hód szőrzetében élő, vak, erősen specializálódott bogár, lárvájához hasonlóan, az elhalt bőr darabkáival táplálkozik. Egyes irodalmi adatok szerint a gazdaállat sebeiből szivárgó nedveket is fogyasztja. Kimutatták már a hód várából is. A faj érdekessége, hogy az európai és a kanadai hódnak egyaránt parazitabogara.
Kimutatása igen esetleges, mivel az élő hódon történő szőr fésüléses vizsgálata nehezen kivitelezhető. A frissen elhullott egyedeken érdemes csak kutatni, mivel a bomlás során a bogarak elhagyják a tetemet, így a fehér lepedős, tetem forgatásos, rovar szippantós módszerrel lehet biztos a vizsgálat eredménye.

A vizsgálatot végző Sár József entomológus a szakirodalmi adatok között nem talált Magyarországra vonatkozó tanulmányt a fajról, így szakpublikáció hiánya alapján kijelenthető, hogy a hódbogár adata új a Dráva folyó magyarországi szakaszára és a Dráva mentére egyaránt.
Mindeközben olyan komoly gátat építettek a hódok az Őrségben, hogy elzárták a külvilágtól az egész parkerdőt.

