Immár évek óta segíti a süllő természetes szaporulatát egyesületünk, kihelyezett süllő fészkekkel, írta közösségi oldalán a
Látóképi-tározó.
A már meglévők mellett tegnap kollégáink 28 db vadonatúj, műfűvel borított mesterséges ívó helyet vittek ki a tó több pontjára. A fészkeket piros bóják jelzik majd, ezúttal a nagy vízre, a szektorbóják közelébe is kerültek, illetve a 3. behúzós hely részen is lesznek
– részletezték a közleményükben és kiemelték, hogy kérnek minden látogatót, hogy amíg ezek az eszközök bent lesznek, ne etessenek, ne horgásszanak a közelükbe, és pláne ne helyezzék át őket máshova.
Mint azt közölték, évek óta eredményes a segítség, hiszen a nagy részük tele van ikrával, tehát a süllők igénybe is veszik ezeket az eszközöket. Bíznak benne, hogy az idei ívás időszak is eredményes lesz.
Mint arról beszámoltunk, beváltak a csukák, egyre kevesebb a trópusi hal a Hévízi-csatornában, valamint arról is hírt adtunk, hogy tízmillió forintnyi védett halat mentettek ki egy szivattyúmederből.

