A vízszint egyre csak apad és apad. A globális felmelegedés miatt veszélybe került a Leveleki-víztározó, nincs vízutánpótlás, írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportál.
Már nyílt titok, hogy az időjárás miatt a Leveleki-víztározó most tavasszal az elmúlt 60 év legalacsonyabb vízállásával indul, 380-nal. Vagyis 3 méter 80 centi a vízoszlop magassága a legmélyebb ponton, ami a kritikus 4 méter 20-as szint alatt van 40 centivel
– magyarázta Mikucza Zsolt a portál érdeklődésére.
Az ősz folyamán homokpadok, zátonyok kerültek szárazra, beleértve a 30-50 hektáros nádasunkat is, ami az alap ívóhelyet jelentette a halaknak. Kiszáradtak azok a részek, amik a vörösgém- és nagy fehér kócsag telepeknek jelentettek biztonságos otthont, valamint a vaddisznóknak is élőhelyéül szolgáltak. Egy évvel ezelőtt már elveszítették a Leveleki-víztározó funkcionális részét, az előülepítőt.
Csapadékos téli időszakban még megkaptuk a vízutánpótlást, de ilyen már egyre ritkábban van, a megyében szinte minden csatorna üres. Levelek visszafordíthatatlanul már most tavasszal elveszítette az 50 hektáros nádasán kívül legalább 5-10 hektár szabad vízfelületét, és innentől mindenki számolhat: az általános tendencia, hogy májustól a napi 1-2 centi apadás diagnosztizálható egészen októberig. Akkor megszűnik a párolgás, mert a levegő hőmérséklete megegyezik a víz hőfokával, és onnantól éjszakai kipárolgás sincs
– részletezte a szomorú helyzetet Mikucza Zsolt.
Veszélyben a Leveleki-víztározó, s az Európa-hírű halállomány
A Leveleki-víztározó minden idők legnagyobb, legsűrűbb halállományával büszkélkedik.
Levelek beírta a nevét a magyar horgászvizek toplistájába, Európa-hírű horgászturizmus kötődik a nevünkhöz. Most már csak Lévai Ferenc, a legnagyobb magyar halászunk szavaival kell, hogy éljek: kulcsoljuk imára a kezünket, innentől nincs visszaút, innentől a Leveleki-tó folyamatos apadásban van
– vázolta fel.
Az időjárás, a csapadék csak akkor menthetné meg Leveleket, ha a régi időkre jellemző általános 30-60 milliméteres havi csapadéka elindulna.
Ameddig Levelek befolyó csatornája, a Máriapócsi-főfolyás nem folyik, ami hivatott lenne a felettünk levő területek belvizeinek gyűjtésére, elvezetésére, addig nekünk semmiféle vízpótlásunk nincs. Ebben az évben már rendeletként kijött, hogy tározó technológiai veszélye miatt sem lesz alkalmas sem a gazdák, sem más horgásztavak vizének kiszolgálására, mert olyan kritikus állapotba került a víz magasságszintje
– mondta el a tó gazdája Mikucza Zsolt.
A tavaszi versenyeket még nem befolyásolja, tulajdonképpen két szélső pályát veszítették el.
A még 80-110 centiméteres pályákon tudunk versenyeztetni, illetve a középvizes és mélyvizes területeink – 3-3,5 méteres a vízmagasság – még alkalmasak versenyre. A legnagyobb veszélybe a strand és a vízisípálya kerül első körben. Úgy gondolom, hogy ezt az évet még meg tudjuk úszni halpusztulás nélkül, de a halak mentése sem lehetséges, mivel nagy vízen nem lehet halászni, ez a vízfelület alkalmatlan a halászatra. Ha lehalászási állapotra engednénk le a víztározót, az egyenesen arányos lenne a víztározó azonnali kipusztulásával és megsemmisülésével
– részletezte.
Mint arról beszámoltunk, drámai halmentő akció történt a Holt-Tiszán, valamint arról is hírt adtunk, hogy már 130 idegen halfaj él Magyarországon.

