Mozaik

Sérült, fehér mókust találtak Papkeszin, állatmentők gyógyítják

Albínó mókus tekintetében külföldön is nagyon kevés az észlelési adat.

Ritka, mint a fehér holló….. vagyis mókus, írta közösségi oldalán a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont.

Hét elején érkezett Papkesziről ez az albínó mókus. Az út közepén, autók között találtak rá, ahonnan nem akart elmenni, nem tudta hol van. A jobb szemét csak félig tudta kinyitni, valószínű arról az oldalról kaphatta az ütést. A kezelések hatására a szeme már szépen nyitva van, és a kezdeti pihenéseket felváltotta az egyre több mozgás. Azonban egyelőre egyik szemére sem lát. Reménykedünk, hogy ez idővel változni fog

– részletezték a bejegyzésükben.

Facebook/Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont

Az albínó mókusok egy rendkívül ritka genetikai rendellenesség, a melanin nevű festékanyag teljes hiánya miatt születnek teljesen fehér bundával és rózsaszín vagy kék szemekkel. A természetben körülbelül minden százezerből egy mókus albínó, mivel a feltűnő színük miatt könnyű célpontjai a ragadozóknak, és a fényérzékeny szemük is hátrányt jelent.

Nem nagyon találtunk olyan adatot, hogy Magyarországon találtak volna albínó mókust, ugyanis főleg külföldi észlelések vannak erre vonatkozóan, de az is nagyon kevés. Volt már pár különleges, ritka vendégünk, de azt soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer egy albínó mókus fog érkezni

– osztották meg milyen különleges vendéget ápolnak teljes odaadással.

Mint arról beszámoltunk, ott láttak mókust, ahol korábban még soha, valamint arról is hírt adtunk, hogy mókusra támadt rá egy farkas, dermesztő felvételeken a véres összecsapás.

Kapcsolódó
Mosolyra fakasztó pillanatok: így még senki sem látott mókust építkezni
Ez a mókus a szakirodalmat és a többi mókus szokásait is semmibe veszi. 
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik