Mozaik

Fél évszázad után bezárt Szombathely legendás boltja

Facebook/Kelemen Krisztián
Facebook/Kelemen Krisztián
A Mari ABC a közösségi élet központja is volt.

A hírről Kelemen Krisztián tanácsnok számolt be közösségi oldalán és úgy fogalmazott, hogy egy korszak zárul le a lakótelepen.

A Joskar-Ola városrész legismertebb boltja, a Mari ABC május 23-án zár be.

A Nyugat.hu azt írta, hogy a hír sokakat gyomorszájon vágott a lakótelepen, mert a Mari ABC nem egyszerűen egy bolt volt a sok közül. Inkább olyan intézmény, amit mindenki ismert, akkor is, ha épp nem ott vásárolt. Az a fajta hely, ahol az eladók tudták, ki milyen üdítőt vesz, melyik gyerek melyik emeletre rohan haza kakaós csigával, és ahol egy tejfölvásárlás könnyen átcsúszott húsz perc beszélgetésbe.

A bolt több mint ötven évig működött. Ez nagyjából azt jelenti, hogy túlélte a szocializmust, a rendszerváltást, a hipermarketek megjelenését, a külföldi diszkontláncok térhódítását is.

A Mari ABC több mint 50 éven keresztül szolgálta a környéken élőket. Nem csupán egy bolt volt, hanem a lakótelep egyik lelke: egy hely, ahol mindig ismerős arcok fogadták az embereket, ahol egy kedves szó, egy mosoly vagy néhány perc beszélgetés is a mindennapok része volt

– írta posztjában Kelemen Krisztián.

A portál szerint a bezárással valószínűleg nem omlik össze a helyi ellátás, hiszen bolt lesz másik. Csak épp nem ugyanaz. A környéken élők nem azért jártak oda, mert ott volt a legolcsóbb a trappista, hanem mert az ember nem teljesen idegenként lépett be az ajtón. És ezekből a helyekből megint eggyel kevesebb lett.

Megírtuk azt is, hogy bezárt Szombathely legrégebbi vendéglője, egy népszerű kecskeméti étterem és 100 év után bezárt a patinás egri cukrászda is.

Kapcsolódó
Bezár a Balaton ikonikus borászata
70 év után húzzák le a rolót.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik