Virágzó vidékünk

Vashordó aljában neveli fiókáit egy alföldi vércsepár

KMNP/Szél Antal István
KMNP/Szél Antal István
Már második alkalommal választotta magának a pár ezt a különös helyet.

A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén egy olyan eperfa alatt költenek a madarak, melynek törzsét egy alul-fölül kivágott vashordó öleli körbe – írt a különös esetről a nemzeti park.

A vörös vércse a hazai ragadozó madarak egyik leggyakoribb faja, amely az Alföldön még szerencsére elég nagy számban költ.

Nem épít saját fészket, hanem a szarkák, dolmányos varjak, illetve vetési varjak elhagyott, üres fészkeit foglalja el.

Az elmúlt években lezajlott fajvédelmi program keretében nagyon sok, költést segítő fészekládát helyeztek ki. Ezekben a ládákban azonban nemcsak kék, hanem vörös vércsék is költenek. A vörös vércsék ugyanis nem vonulnak, így ők hamar kezdenek költésbe, és sok ládát elfoglalnak, mire az Afrikából később visszatérő kék vércsék megjönnek.

A szakirodalom több alkalommal beszámolt arról, hogy ahol szinte laza kolóniában költenek a vörös vércsék, ott fészkelőhely hiányában a fák tövébe, a talajra is lerakják fészekaljukat és sikeresen költenek.

Sőt, szántóföldi környezetben is több pár költött már a földön, egymás közelében.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban szintén volt már példa a vörös vércsék talajon történő költésére. Néhány évvel ezelőtt a kardoskúti vércsetelepen, tavaly pedig a Kopáncsi-puszta vércsetelepe közelében költött a talajon egy vörös vércsepár.

4 fotó

Dévaványán pedig meglehetősen szokatlan költőhelyet szemelt ki magának az elmúlt évben egy vörös vércsepár, s az idén is ugyanott nevelik fiókáikat. Egy élére állított, alul-fölül kivágott vashordó alján rakták le tojásaikat. A hordó közepén egy terebélyesedő eperfa található, amely már olyan fejlettségű, hogy magát a hordót le sem lehetne emelni róla.

Amikor a térséget sok évvel ezelőtt legeltették, akkor – feltételezhetően árnyékolási célból -, ültették oda az eperfát, és az állatok rágásától kívánták megvédeni a vashordó ráhelyezésével. Az évek elteltével viszont a fiatal csemete már fává cseperedett, és a hordó belsejében, a fa körüli üreg szolgált tavaly és idén is fészkelőhelyül, feltételezhetően ugyanannak a vörös vércsepárnak.

Jelenleg három nagy pelyhes fiókát nevelnek, melyek a szülői gondoskodásnak és a ragadozóktól védett, biztonságos költőhelynek köszönhetően feltehetően el is fogják érni a röpképes kort.

Megírtuk azt is, hogy a nagy meleg miatt bajba kerültek a fecskefiókák, százával viszik őket a madármentő állomásokra,  és videó készült arról, ahogy egy bölény hátáról gyűjt szőrt egy csóka a fészeképítéshez. És különleges videó készült a rétisas fiókák gyűrűzéséről is.

Kapcsolódó
Kirepültek a fiókák: újra látogatható a népszerű sziklafal
Még április elején zárták le a sziklafal területét a ragadozómadár fészke miatt.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik