Az Omszk-tó több pontján is tiltótáblák figyelmeztetnek arra, hogy a tó teljes területére tilos bemenni, szúrta ki az Infostart.
Budakalász arról tájékoztatott a honlapján, kevesen tudják, hogy a nádasok, valamint az aszályos nyár után visszamaradt, szárazföldnek tűnő homokszigetek és iszapos területek is a tó területéhez tartoznak.
A napokban egy kislány térdig merült az Omszk-tó egyik iszapos részébe. Édesanyja, aki azonnal utána ment, bizonyos pontokon combközépig süllyedt az iszapba. A kislány végül csak a cipőjét hagyta hátra, de az eset könnyen sokkal súlyosabban is végződhetett volna.
Az elmúlt hónapokban a tó vízszintje jelentősen lecsökkent, így több helyen olyan területek váltak láthatóvá, amelyek korábban víz alatt voltak. Ezek azonban nem biztonságos szárazföldek a figyelmeztetés szerint.
Az eset helyszínén több mezítlábas gyereklábnyom és elhagyott zokni is látható volt, ami arra utal, hogy mások is megpróbáltak bejutni ezekre a területekre, és kerülhettek hasonlóan veszélyes helyzetbe.
A város kéri a szülőket, hogy hívják fel gyermekeik figyelmét a veszélyre, és ne engedjék őket a tó medrébe, a nádasokhoz vagy a szárazföldnek látszó szigetekre lépni.
Nemrég megrázó fotókon mutattuk meg, hogy kiszáradt hazánk legmagasabban fekvő tava.

