Virágzó vidékünk

Különleges vendéggel futott össze egy természetőr Dévaványán

KNPI/Marik Pál
KNPI/Marik Pál

A Túzokvédelmi Állomás udvarán egy rövid pihenő erejéig egy hegyi billegető állt meg őszi vonulása közben. A hegyi billegető hazánk középhegységeinek gyors folyású, tiszta vizű patakjainak kisszámú költőfaja – írta meg közleményében a Körös-Maros Nemzeti Park.

A nemzeti park területén ritkán lehet találkozni ezzel a kistermetű énekesmadárral. Az alföldön kis egyedszámú, átvonuló faj, jellemzően az őszi és tavaszi vonulási időszakban figyelhető meg egy-két példány.

A hegyi billegető Magyarországon kisszámú fészkelő. Hazai állománya rövid távú vonuló, telelőterülete a Mediterráneum. Táplálékát főként vízhez kötődő rovarok alkotják, de csigákat is fogyaszt.

Hegyi patakok partján költ, sokszor víz által alámosott fák gyökerei között, hidak alatt, partoldalban. Évente két fészekaljat nevel. Felülről takarásban lévő fészkét vékony növényi anyagokból építi, ha teheti a víz közvetlen közelébe, de olykor attól valamivel messzebb is. A tél nagy részét be nem fagyó folyók, patakok, tavak partján tölti.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban két billegetőfajjal rendszeresen lehet találkozni, a barázda- és a sárga billegetővel. Mindkét faj gyakori fészkelő hazánkban, de míg a barázdabillegető általánosan elterjedt hazánk szinte minden szegletében, addig a sárga billegető csak a nyílt, vizes, mocsaras, zsombékos területeken illetve, csatornapartokon, szántókon figyelhető meg.

És különleges madárinvázió zajlik Európában, Magyarországra is eljutottak, a madarászokat pedig egy fehér vadlúd tartja lázban.

Kapcsolódó
Ne dobjuk ki! Ezek a konyhai maradékok a madaraknak is jól jöhetnek télen
Nem minden konyhai maradék való a madáretetőbe, de néhány gyümölcs és olajos mag hasznos téli eleség lehet. Mutatjuk, mit adhatunk biztonságosan a madaraknak.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Olvasói sztorik