Kertünk-Portánk

Érintésre azonnal összehúzza magát a szemérmes mimóza

A szemérmes mimóza pontosan úgy néz ki, mint bármely más növény – egészen addig, míg meg nem érintjük.

Ha ugyanis bárki hozzányúl az érzékeny virághoz, azon nyomban összehúzza magát. Sőt, a Közép- és Dél-Amerikában őshonos szemérmes mimóza már a cserép megrázására és napnyugtakor is látványosan megváltoztatja az alakját.

Attól pedig nem kell tartanunk, hogy megbántottuk, mert a rá gyakorolt hatás kezdetétől számítva néhány perc múlva már újra régi fényében tündököl majd.

A Botanikaland szerint a szemérmes mimóza fényigényes dísznövény, ezért legszebben olyan helyen fejlődik, ahol reggeli napsütést vagy sok szórt fény kap. Trópusi származásánál fogva a növény meleg- és páraigényes, ezért óvjuk a hirtelen hőmérséklet-változástól, s permetezéssel vagy nedves kavicsokkal teli tálca segítségével növeljük körülötte a levegő páratartalmát.

A szemérmes mimóza magvetéssel könnyen szaporítható. A magot körülvevő burok viszonylag kemény, ezt mindenképpen érdemes felsérteni magvetés előtt. A magokat finoman takargassuk be.

Máriatövis, a szervezet őrangyala
A gyógynövény több mint kétezer éves múltra tekint vissza.

(kiemelt kép: Thinkstock)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik