Máris meglepő adattal szolgált az az öreg kanalasgém, amelyre GPS-GSM jeladót helyeztek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szakemberei a Csongrád megyei Tömörkény határában található Csaj-tavon áprilisban – olvasható a nemzeti park weboldalán.
A Bogyóka névre keresztelt tojó az első jeladóval ellátott kanalasgém Közép-Európában. A neve ellenére nem a gémekhez, hanem az íbiszfélékhez tartozó madár vonuló faj, az idősebb, tapasztalt példányok már útra is keltek melegebb vidékek felé. A kanalasgémek a telet jellemzően a Földközi-tenger vidékén töltik. Legfontosabb telelőterületük Tunéziában és Olaszországban található, de kis számban a Szaharán túli területekre is eljutnak.
Eddig főként a színes gyűrűvel ellátott példányok megfigyeléséből követhettük nyomon a faj mozgását. A jeladós nyomkövetésből most már azt is tudjuk, hogy a kanalasgémek vonulhatnak éjszaka is, ezt eddig csak sejteni lehetett. Bogyóka Magyarországon április és augusztus közepe között mindössze egy 13 kilométer sugarú körön belül tartózkodott, ez a fiókaneveléssel áll összefüggésben, illetve költés után rutinos madárként a felesleges, energiaigényes mozgásokat minden bizonnyal kerülte – nyilatkozta Dr. Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője.
Bogyóka költőhelyéről, a Csaj-tóról már augusztus 22-én reggel elindult, és három táplálékban gazdag dél-alföldi vizes élőhely érintésével, kisebb távolságokat repülve kilenc nap alatt Horvátországba, egy Eszéktől 40 kilométerre lévő halastóhoz húzódott. Itt megpihent és táplálkozott pár napot, majd szeptember 2-án úgy tűnt folytatja útját, de a Száva folyó környékéről visszafordult előző táplálkozó-helyére. További zsírfelhalmozás után szeptember 4-én, hétfő este szárnyra kelt, keresztülszelte Bosznia-Hercegovinát, és Split vonalában elkezdte átrepülni az Adriai-tengert. Szeptember 5-én reggel az „olasz csizma sarkantyúja alatt”, Manfredonia vizes élőhelyein landolt. Mióta megkezdte vonulását csaknem 900 kilométert repült eddig.
A madár az eddigi színes gyűrűs megfigyeléseket alátámasztva a Kárpát-medencei kanalasgémekre jellemző adriai madárvonulási utat követi. Manfredonia az eddigi információk alapján csupán egy fontos megállóhely, ahol a kanalasgémek kipihenik a már megtett útjuk fáradalmait, illetve erőt gyűjtenek a még előttük álló úthoz.
Kiemelt kép: Wikimedia Commons