Mint a közleményben írják, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye védett és Natura 2000 erdőterületein kezdik meg a faállomány hosszú távú, mozaikos átalakítását, hogy javítsák az akácos, fenyves és nemes nyáras erdőtömbökben az őshonos fafajok arányát.
Biztosítják ezzel azt is, hogy egyes állatfajok, kisebb testű védett állatok távolabbi élőhelyeket is el tudjanak érni, ez pedig segíti a génáramlást az egyes populációk között.
Az igazgatóság közölte, az erdei biodiverzitás védelme miatt meghagynak jelentős élőhelyi elemeket, például az álló és fekvő holtfákat, az odvas fákat vagy a kifordult gyökértányérokat.
Az Őshonos fafajok a hazai erdőkbe – Tájidegen erdőállományok és fásítások átalakítása című projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg 350 millió forintból.