Egykor nélkülözhetetlen szerepük volt a fakitermelésben, ma viszont jobbára csak turistákat szállítanak: Magyarországon tucatnyinál is több, második virágkorát élő erdei vasút működik. Az egyik leglátványosabbat közülük a SEFAG Zrt. üzemelteti a Somogy megyei Mesztegnyőn.
Az évek múlásával és a technikai fejlődéssel a szerepük fokozatosan megváltozott. A kitermelt fát már teherautók és korszerű erőgépek mozgatják, ezért a gyönyörű tájakon kígyózó sínpárok új feladatot kaptak. A napjainkban fennmaradt erdei vasútvonalakat elsősorban turisztikai céllal használják. A második aranykorukat élő kis mozdonyok kirándulókat szállítanak a nehezen megközelíthető erdei terepen.
![Mesztegnyőnél közlekedik az ország egyik legszebb erdei kisvasútja 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/05/mesztegnyoi-erdei-vasut-13b-foto-sefag-zrt.jpg)
Az ország egyik legszebb erdei vasútja a Somogy megyei Mesztegnyő környékén közlekedik.
Ma a vasút 9 kilométernyi sínpályán kanyarog a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet vadregényes erdei és napfényben csillogó tavai között.
A szerelvény háromnegyed óra alatt teszi meg a Mesztegnyő és Felsőkak közötti távolságot, így az utasoknak van idejük kikapcsolódni és élvezni a természet szépségét.
![Mesztegnyőnél közlekedik az ország egyik legszebb erdei kisvasútja 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/05/mesztegnyoi-erdei-vasut-33b-foto-sefag-zrt.jpg)
A SEFAG Zrt. Somogy megye állami tulajdonú erdőterületeinek, mintegy 80 ezer hektárnak a kezelője. A változatos adottságokkal rendelkező területen vadgazdálkodással, fakitermeléssel és erdőműveléssel, az erdők gondozásával és megújításával foglalkozik. Nyolc erdészete és a Csurgói Faipari Üzem mellett jelentős turisztikai infrastruktúrával is rendelkezik. A SEFAG Zrt. üzemelteti a háromcsillagos Hotel Kardosfát, a Zselici Csillagparkot, a Mesztegnyői Állami Erdei Vasutat, a Sziágyi Erdei Iskolát és a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot.